Tíz év után távozik Tah a Bayer Leverkusentől – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.04.21. 15:04
null
Jonathan Tah a következő idényt már másik klubnál kezdi meg (Fotó: Getty Images)
Jonathan Tah bejelentette, hogy az idény végén távozik csapatától, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusentől.

A címvédő Bayer Leverkusen vasárnap 1–1-es döntetlent játszott a St. Pauli otthonában, hátránya így már nyolc pont az éllovas Bayern München mögött négy fordulóval a bajnokság vége előtt, tehát ebben az idényben alighanem meg kell elégednie az ezüstéremmel. A találkozó után Jonathan Tah, a „gyógyszergyáriak” belső védője elárulta, szerződése lejártával az évad végén távozik a klubtól.

„Igen, távozom, és tájékoztattam erről a klubot is – idézi a 29 éves játékos szavait a német Kicker. – Volt egy pont, amikor elhatároztam, hogy nem hosszabbítok, nem maradok itt. Nincs semmilyen határidő arra vonatkozóan, hogy mikor hozok döntést arról, hol folytatom, és ezt a klub is tudja. Ahogy mást is, ezt is őszintén elmondtam.”

A lap szerint bár a hátvéd január óta megegyezhetett volna következő csapatával, elvileg még nem kötelezte el magát, tehát nem tudni, hol folytatja pályafutását. A befutónak jelenleg a Barcelona tűnik, a spanyol As és a Marca is erről ír. A Mundo Deportivo hozzáteszi, hogy a Barca (a játékosok regisztrálását érintően) behatárolt mozgástere lehet, hogy nem teszi lehetővé a futballista szerződtetését, aki iránt angol csapatok és a Bayern München is érdeklődik.

A 35-szörös német válogatott labdarúgó 2015 nyarán igazolt Hamburgból a Leverkusenhez, melynek színeiben eddig 398 mérkőzésen 17 gólt szerzett, kiosztott 13 gólpasszt, s az előző idényben bajnoki címet és Német Kupa-győzelmet ünnepelhetett, majd a német Szuperkupát is megnyerte a Bayerrel.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
7 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16