Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

M. B.M. B.
2025.05.08. 15:18
Jobe Bellingham (Fotó: Getty Images)
A Real Madridban futballozó Jude után a fiatalabbik Bellingham fivér, Jobe Bellingham is a Borussia Dortmundban folytathatja a pályafutását – írja a Kicker.

A német sportlap szerint a BVB már hosszú ideje figyeli a 19 éves középpályást, s ezt az információt tovább erősítette az, hogy a Ruhr Nachrichten szerint szerdán egy négytagú küldöttség (Sebastian Kehl sportigazgató, Lars Ricken ügyvezető, Niko Kovac vezetőedző és Sebastian Krug fő játékosmegfigyelő – a szerk.) repült Newcastle-be, hogy a szomszédos Sunderlandben villámlátogatást tegyen. 

A dortmundi delegáció vélhetően a Sunderlandben futballozó Bellingham átigazolásáról tárgyalt, de utólag nem közölték a látogatás célját az erről érdeklődő sajtóval. 

Jobe Bellingham 45 tétmérkőzésen lépett pályára a jelenlegi idényben, melyeken hét gól és egy gólpassz a mérlege. Csapata a negyedik helyen zárta a Championshipet, így érdekelt a feljutásért rendezett rájátszásban, ahol az elődöntőben a Coventry lesz a „fekete macskák” ellenfele.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a BVB mekkora átigazolási büdzséből gazdálkodhat a nyáron – a sárga-feketék még bejuthatnak a BL-be, de matematikailag még az is lehetséges, hogy lemaradnak az európai porondról –, de Bellinghamnek vélhetően megkérik majd az árát a Sunderlandnél.  

Jobe bátyját, az azóta a Real Madridba távozó Jude Bellinghamet 2020-ban 30 millió euróért szerződtette a BVB, így vélhetően egy hasonló összeget kell majd kicsengetni a Transfermarkt által 22 millió euróra taksált középpályásért is. 

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayern München32237293–32+6176
2. Bayer Leverkusen321911268–37+3168
3. Eintracht Frankfurt32168863–43+2056
4. Freiburg321571046–49–352
5. Borussia Dortmund321561164–49+1551
6. RB Leipzig321311851–45+650
7. Mainz321391049–40+948
8. Werder Bremen321381150–56–647
9. Mönchengladbach321361355–54+145
10. Stuttgart321281257–51+644
11. Augsburg3211101134–45–1143
12. Wolfsburg321091353–52+139
13. Union Berlin329101333–47–1437
14. St. Pauli32871726–37–1131
15. Hoffenheim327101544–62–1831
16. Heidenheim32752033–60–2726
17. Holstein Kiel32671948–75–2725
18. Bochum32572030–63–3322

 

 

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02