Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

T. Z.T. Z.
2025.05.09. 19:49
null
Pep Guardiola (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen vezetőedzője, Xabi Alonso bejelentette, hogy az idény végén elhagyja csapatát, amellyel tavaly többek között bajnoki címet szerzett. A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola nem sokkal ezután nagyon jó véleményt fogalmazott meg kollégája munkásságáról; mint mondta, aki valaha dolgozott vele, az biztosan tudta, hogy egy nap sikeres edző lesz belőle.

Mint pénteken megírtuk, a Leverkusen közlése szerint az eredetileg 2026 nyaráig szóló szerződést az edző saját kérésére bontják fel, s utódjáról a megfelelő időben adnak majd tájékoztatást. A baszk szakember következő csapata egybehangzó sajtóinformációk szerint a Real Madrid lesz, amelynél Carlo Ancelotti helyét veszi át a következő idénytől.

Német labdarúgás
2025.05.09. 14:22

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Felkészül Carlo Ancelotti és a Real Madrid?

A Manchester Cityt irányító Pep Guardiola – aki 2013 és 2016 között a Bayern Münchent vezette, és ez alatt a Leverkusen jelenlegi mestere is a játékosa volt – csak dicsérni tudta Xabi Alonsót a gyógyszergyári klubnál elért eredményei miatt: „Xabi hatása a Leverkusenre hihetetlen volt – fogalmazott a katalán szakember csapata Southampton elleni találkozóját megelőzően. – Azt hiszem, valamennyi vezetőedző, akiknek volt szerencséjük játékosként is számítani rá, mindig is tudták, hogy egy napon edző lesz belőle. Ahogy játszott és ahogyan fejlesztette a játékosokat... Szerintem a Leverkusennek nagyon büszkének kell lennie erre a kötelékre.”

Guardiola kiemelte azt is, hogy Xabi Alonso kockázatos feladatra vállalkozott, csapatával a Bayern Münchennel kellett konkurálnia: „Elmenni Németországba, és a Bayern München mellett fej fej mellett játszani mindig nagyon nehéz feladat. Az előző idényben mégis veretlenek voltak, kivéve az Atalanta elleni meccset az Európa-liga döntőjében.”

 

Legfrissebb hírek

Ez gyors volt: megegyezett Guardiola utódjával a Manchester City – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:24

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

„Ezt csak a legjobbak tudják" – sokat kritizált középpályását dicsérte a Palace-meccs után Guardiola

Angol labdarúgás
2026.05.14. 11:34

Angliában vállalhat munkát Xabi Alonso – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.12. 10:17
Ezek is érdekelhetik