Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

M. B.M. B.
2025.09.01. 12:04
Erik ten Hag (Fotó: Getty Images)
A német élvonalban (Bundesliga) érdekelt Bayer Leverkusen a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette a napra pontosan két hónapja kinevezett vezetőedzőjét, Erik ten Hagot.

Az 55 éves holland szakember (aki kétéves kontraktust írt alá a gyógyszergyári klubnál) mindössze három tétmérkőzésen ült a német klub kispadján: a bajnokságban egy döntetlen és egy vereség, míg a Német Kupában egy 4–0-s győzelem a mérlege. 

A Leverkusen vezérkarát vélhetően az hozhatta ki a sodrából, hogy a csapat szombaton emberelőnyben pazarolta el kétgólos előnyét a Werder Bremen vendégeként.

A klub közleménye szerint a másodedzők tartják a hétfői edzést.

A Bundesliga történetében még sosem bocsátottak el ilyen hamar nyáron kinevezett edzőt: korábban a frankfurti Helmut Senekowitsch és a nürnbergi Heinz Elzner is öt meccsen át élvezte a bizalmat.

A Bild és a Sky szerint belső konfliktusok is közrejátszottak a gyors szakításban. Többek között a holland edző Granit Xhaka eladását is ellenezte, pedig Simon Rolfes sportigazgatója korábban arról beszélt, hogy a svájci középpályát elengedik, ha minden félnek megfelelő ajánlat érkezik.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
2026.09.24. 13:17

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44