Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

V. H. L.V. H. L.
2025.12.14. 17:32
Döntetlent játszott Freiburgban a Dortmund (Fotó: Getty Images)
Rami Benszebaini góljára a Jobe Bellingham kiállítása révén a második félidő döntő részét emberelőnyben játszó freiburgiak részéről Lucas Höler válaszolt, így 1–1-es döntetlen született a német Bundesliga 11. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Nagyjából fél órát kellett várnia a freiburgi közönségnek, hogy gólt láthasson a Dortmund elleni mérkőzésen, ám amikor a labda végül a hálóban landolt, aligha örültek a hazaiak, a brazil szélső, Yan Couto beíveléséből ugyanis Rami Benszebaini a fekete-sárgáknak szerzett vezetést. Mint ahogy az sem töltötte el felhőtlen örömmel a publikumot, hogy az első félidőben Szuzuki Juito és Christian Günter is elpuskázott egy-egy egyenlítési lehetőséget, igaz, a túloldalon Yan Coutónak is volt labdája a 2–0-hoz.

Az 53. percben aztán újabb fordulatot vett a találkozó, Jobe Bellinghamet súlyos szabálytalansága után az öltözőbe küldte Felix Zwayer játékvezető. Az emberelőnyt negyedórával a rendes játékidő letelte előtt sikerült kihasználniuk a hazaiaknak, ekkor Lucas Höler mutatós kapáslövéssel egalizált. A vendéglátóktól Igor Matanovic lábában volt a vezető gól, ekkor még Gregor Kobel védeni tudott. A svájci kapus a horvát centerrel vívott második csatájában már alulmaradt, de végül les miatt érvénytelenítették a találatot. A teljesen beszoruló látogatók így megúszták egy döntetlennel, de nem tudták megelőzni a pénteken az Union Berlin otthonában 3–1-es vereséget szenvedő RB Leipziget.

NÉMET BUNDESLIGA, 14. FORDULÓ 
Freiburg–Borussia Dortmund 1–1 (Höler 75., ill. Benszebaini 31.)
Kiállítva: Jobe Bellingham ( 53., Dortmund)
Később
17.30: Bayern München–Mainz (Tv: Match4)
19.30: Werder Bremen–VfB Stuttgart

Szombati mérkőzések
Eintracht Frankfurt–Augsburg 1–0 (Doan 68.)
Hoffenheim–Hamburg 4–1 (Prömel 8., Kabak 30., Lemperle 65., F. Asslani 72., ill. Philippe 82.)
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–3 (Kulierakisz 22. – öngól, ill. Wimmer 4., 34., Amura 30.)
St. Pauli–Heidenheim 2–1 (Kjaars 35., 53., ill. Pieringer 34.)
Kiállítva: E. Smith (40., St. Pauli)
Bayer Leverkusen–Köln 2–0 (Terrier 66., Andrich 72.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Bayern München13121–49–9+40 37 
2. RB Leipzig1492329–16+13 29 
3. Borussia Dortmund1485124–12+12 29 
4. Bayer Leverkusen1482430–19+11 26 
5. Hoffenheim1482429–20+9 26 
6. Eintracht Frankfurt1473429–290 24 
7. Stuttgart1371521–22–1 22 
8. Union Berlin1453619–23–4 18 
9. Freiburg1445521–23–2 17 
10. 1. FC Köln1444622–23–1 16 
11. Mönchengladbach1444618–22–4 16 
12. Werder Bremen1344518–24–6 16 
13. Wolfsburg1443720–24–4 15 
14. Hamburg1443715–24–9 15 
15. Augsburg1441917–28–11 13 
16. St. Pauli1432913–26–13 11 
17. Heidenheim1432913–30–17 11 
18. Mainz1313911–24–13 6 

 

 

Legfrissebb hírek

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
6 órája

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56