Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Szerdán az Union Berlin szerződést hosszabbított Steffen Baumgart vezetőedzővel, aki a kezdőbe jelölte Schäfer Andrást, így a magyar válogatott középpályás december 6-a után került be ismét a kezdő tizenegybe (akkor csapata 3–1-re kikapott Wolfsburgban). Az első félidő egyik legnagyobb helyzete is az ő nevéhez fűződött, a 19. percben Oliver Burke jobb oldali beadása után a földre fejelte a labdát, amely nem sokkal a kapu fölé pattant. A veszélyesebben játszó vendégek lendületét megtörte az ötperces szünet, ami azért alakult ki az első fél óra végén, mert a szurkolók apró gumilabdákat dobáltak be a pályára. Már úgy tűnt, nem születik gól az első játékrészben, ám a szünet előtti utolsó percben Alexis Claude-Maurice gondolt egyet, és 27 méterről a bal felső sarokba bombázott, így az Augsburg 383 perc után újra betalált.
Nem jöttek a fordulás után a fővárosi helyzetek, sőt, még kontrából a hazai veszélyeztettek. A 64. percben Schäfer elhagyta a pályát, nélküle kellett volna egyenlítenie a berlini együttesnek, amihez Rani Khedira állt a legközelebb, ám a kapuval szemben fölé lőtt. A hajrában emberhátrányba kerültek a vendégek, miután Derrick Köhn vállon rúgta Samuel Essendét. Ami eddig nem sikerült, tíz emberrel igen, a ráadás első percben Marin Ljubicic beletette a lábát Andrej Ilics középre belőtt labdájába, s az a jobb alsóban kötött ki. Még volt egy helyzete az Augsburgnak, de kimaradt, elvitt egy pontot az Union. 1–1
NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ – csütörtöki mérkőzés
Augsburg–Union Berlin 1–1 (Claude-Maurice 45+6., ill. Ljubicic 90+1.)
Kiállítva: Köhn (89., Union)
Szerdán játszották
Wolfsburg–St. Pauli 2–1 (C. Eriksen 25. – 11-esből, Pejcinovic 88., ill. E. Smith 40.)
Hoffenheim–Mönchengladbach 5–1 (Kramaric 22., 45+1., 45+4. – az elsőt 11-esből, Lemperle 24., Moerstedt 77., ill. Suto 69.)
1. FC Köln–Bayern München 1–3 (Maina 41., ill. Gnabry 45+5., Kim Min Dzse 71., Karl 84.)
RB Leipzig–Freiburg 2–0 (Orbán 53., Romulo Cardoso 56.)
Kedden játszották
VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 3–2 (Demirovic 27., Undav 35., Nartey 87., ill. Kristensen 5., Amaimouni 80.)
Borussia Dortmund–Werder Bremen 3–0 (N. Schlotterbeck 11., Sabitzer 76., Guirassy 83.)
Mainz–Heidenheim 2–1 (Widmer 30., Amiri 49., ill. Schimmer 60.)
Hamburg–Bayer Leverkusen – elhalasztva
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Bayern München | 17 | 15 | 2 | – | 66–13 | +53 | 47 |
| 2. Borussia Dortmund | 17 | 10 | 6 | 1 | 32–15 | +17 | 36 |
| 3. RB Leipzig | 16 | 10 | 2 | 4 | 32–19 | +13 | 32 |
| 4. Stuttgart | 17 | 10 | 2 | 5 | 32–25 | +7 | 32 |
| 5. Hoffenheim | 16 | 9 | 3 | 4 | 34–21 | +13 | 30 |
| 6. Bayer Leverkusen | 16 | 9 | 2 | 5 | 34–24 | +10 | 29 |
| 7. Eintracht Frankfurt | 17 | 7 | 5 | 5 | 35–36 | –1 | 26 |
| 8. Freiburg | 17 | 6 | 5 | 6 | 27–29 | –2 | 23 |
| 9. Union Berlin | 17 | 6 | 5 | 6 | 23–26 | –3 | 23 |
| 10. Mönchengladbach | 17 | 5 | 4 | 8 | 23–29 | –6 | 19 |
| 11. Wolfsburg | 17 | 5 | 3 | 9 | 26–37 | –11 | 18 |
| 12. 1. FC Köln | 17 | 4 | 5 | 8 | 25–29 | –4 | 17 |
| 13. Werder Bremen | 16 | 4 | 5 | 7 | 18–31 | –13 | 17 |
| 14. Hamburg | 16 | 4 | 4 | 8 | 17–27 | –10 | 16 |
| 15. Augsburg | 17 | 4 | 3 | 10 | 18–33 | –15 | 15 |
| 16. Mainz | 17 | 2 | 6 | 9 | 17–29 | –12 | 12 |
| 17. St. Pauli | 16 | 3 | 3 | 10 | 14–28 | –14 | 12 |
| 18. Heidenheim | 17 | 3 | 3 | 11 | 16–38 | –22 | 12 |

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni







