Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
2026.03.01. 19:32
null
Fotó: Getty Images
Egyoldalú mérkőzésen 4–0-s győzelmet aratott a VfB Stuttgart a Wolfsburg vendéglátójaként a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Már az első félidőben lerendezte a Wolfsburg elleni hazai meccsét a VfB Stuttgart, amely Deniz Undav bal felső sarkos bombájával szerezte meg a vezetést a 21. percben. Ezután Jamie Leweling pillanatai következtek, előbb Chris Führich labdáját fejelte be a kapuba, majd egy kipattanóra érkezett jól, s bombázott a léc alá.

A mérkőzés második félidejében is folytatódott macska-egér harc, a stuttgartiak a találkozó során összesen tizenegyszer találták el Kamil Grabara kapuját. A hosszabbításban még a dán Nikolas Nartey is betalált, 4–0-s győzelmével a sváb csapat továbbra is lépéselőnyben van a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipziggel szemben a Bajnokok Ligája-helyekért folyó versenyfutásban.

Két tabellaszomszéd, a Frankfurt és a Freiburg találkozott egymással vasárnap délután a Majna-parti városban, ahol igencsak felejthető első félidőt produkáltak a felek. A hazaiak a várakozásoknak megfelelően valamivel többször próbálkoztak, háromszor sikerült is eltalálniuk Noah Atubolu kapuját, de a gólhoz ez is kevés volt.

A meddő gyürkőzés a szünet után is folytatódott, ekkor a csereként beálló frankfurti Faresz Saibi törte meg a gólcsendet, az algériai csatár tizenhat méteres lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. A 81. percben megszületett a Frankfurt második gólja is, ezúttal Jean-Matteo Bahoya lövése talált utat a kapuba, a hazaiak, bár nem sziporkázva, magabiztos futballal nyertek. 2–0

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
VfB Stuttgart–Wolfsburg 4–0 (Undav 21., Leweling 30., 42., Nartey 90+5.)
Eintracht Frankfurt–Freiburg 2–0 (Saibi 64., Bahoya 81.)
19.30: Hamburg–RB Leipzig (Tv: Arena4)

Szombaton játszották
Borussia Dortmund–Bayern München 2–3 ( N. Schlotterbeck 26., Svensson 83., ill. Kane 54., 70. – a másodikat 11-esből, Kimmich 87.)
Hoffenheim–St. Pauli 0–1 (Pereira Lage 45+4.)
Mönchengladbach–Union Berlin 1–0 (Diks 90+4. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Mainz 1–1 (Quansah 88., ill. Becker 67.)
Werder Bremen–Heidenheim 2–0 (J. Milosevics 57., Behrens 90+7. – öngól)
Pénteken játszották
Augsburg–1. FC Köln 2–0 (Ribeiro 55., Claude-Maurice 90+5.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Bayern München24203188–23+65 63 
2. Borussia Dortmund24157251–25+26 52 
3. Hoffenheim24144649–31+18 46 
4. Stuttgart24144648–32+16 46 
5. RB Leipzig23125644–32+12 41 
6. Bayer Leverkusen23124744–29+15 40 
7. Eintracht Frankfurt2497848–49–1 34 
8. Freiburg2496934–39–5 33 
9. Augsburg24941130–41–11 31 
10. Union Berlin24771029–38–9 28 
11. Hamburg2268825–32–7 26 
12. Mönchengladbach24671127–39–12 25 
13. 1. FC Köln24661233–41–8 24 
14. Mainz24581127–39–12 23 
15. St. Pauli24651323–40–17 23 
16. Werder Bremen24571225–44–19 22 
17. Wolfsburg24551433–53–20 20 
18. Heidenheim24351622–53–31 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36