Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

A Bayern München 28 forduló alatt 100 gólt termelt a bajnokságban, ezért úgy futhatott ki a St. Pauli ellen a gyepre, hogy ha legalább kétszer betalál, akkor megdönteni az egy idényen belül szerzett legtöbb gól rekordját a Bundesligában. Ezt a feladatot könnyedén megoldották a bajorok, mivel ötször vették be a hazaiak kapuját, ezzel átadták a múltnak a saját rekordjukat, ugyanis a korábbi csúcsot is a rekordbajnok tartotta, miután a 1971–1972-es évadban 101 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.
A rekordbeállítás Jamal Musiala nevéhez fűződött, aki a 9. percben Konrad Laimer beadásából fejelt a kapu bal oldalába hat méterről. Az első félidőben nem nőtt tovább a különbség, miután Nicolas Jackson a lécet, Musiala pedig a bal kapufát találta el.
A szünet után viszont már nem kellett sokat várni a második, rekorddöntést érő müncheni gólra, Leon Goretzka hét méterről lőtt a jobb felsőbe Joshua Kimmich szabadrúgása után. Gyorsan jött az újabb találat, Michael Olise lőtt 19 méterről a jobb alsóba, majd Musiala kiugratása után Nicolas Jackson is betalált, 10 méterről helyezett a bal alsóba. A végeredményt Raphaël Guerreiro állította be a hajrában (mivel Goretzka később már csak lesgólt szerzett), a portugál balhátvéd kilenc méterről kihasználta a ziccerét. A Bayern előnye már 12 pont a Borussia Dortmund előtt, s ha a következő fordulóban több pontot szerez, mint a BVB, akkor matematikailag is biztossá válik a 35. bajnoki címe. 0–5
NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
St. Pauli–Bayern München 0–5 (Musiala 9., Goretzka 53., Olise 54., N. Jackson 66., Guerreiro 89.)
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 0–1 (Andrich 42.)
Heidenheim–Union Berlin 3–1 (Honsak 9., 36., Zivzivadze 79., ill. Querfeld 75.)
RB Leipzig–Borussia Mönchengladbach 1–0 (Y. Diomande 81.)
Wolfsburg–Eintracht Frankfurt 1–2 (Pejcinovic 90+7., ill. O. Höjlund 21., Kalimuendo 32.)
Vasárnap játsszák
15.30: 1. FC Köln–Werder Bremen (Tv: Arena4)
17.30: VfB Stuttgart–Hamburger SV (Tv: Arena4)
19.30: Mainz–Freiburg (Tv: Arena4)
Pénteken játszották
Augsburg–Hoffenheim 2–2 (Claude-Maurice 11., Gregoritsch 14., ill. Hranác 35., B. Touré 42.)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Bayern München | 29 | 24 | 4 | 1 | 105–27 | +78 | 76 |
| 2. Borussia Dortmund | 29 | 19 | 7 | 3 | 60–29 | +31 | 64 |
| 3. RB Leipzig | 29 | 17 | 5 | 7 | 56–36 | +20 | 56 |
| 4. VfB Stuttgart | 28 | 16 | 5 | 7 | 56–38 | +18 | 53 |
| 5. Bayer Leverkusen | 29 | 15 | 7 | 7 | 59–39 | +20 | 52 |
| 6. Hoffenheim | 29 | 15 | 6 | 8 | 57–43 | +14 | 51 |
| 7. Eintracht Frankfurt | 29 | 11 | 9 | 9 | 54–54 | 0 | 42 |
| 8. Freiburg | 28 | 10 | 7 | 11 | 41–47 | –6 | 37 |
| 9. Mainz | 28 | 8 | 9 | 11 | 35–43 | –8 | 33 |
| 10. Augsburg | 29 | 9 | 6 | 14 | 36–53 | –17 | 33 |
| 11. Union Berlin | 29 | 8 | 8 | 13 | 33–50 | –17 | 32 |
| 12. Hamburg | 28 | 7 | 10 | 11 | 32–41 | –9 | 31 |
| 13. Mönchengladbach | 29 | 7 | 9 | 13 | 35–49 | –14 | 30 |
| 14. Werder Bremen | 28 | 7 | 7 | 14 | 31–49 | –18 | 28 |
| 15. 1. FC Köln | 28 | 6 | 9 | 13 | 40–49 | –9 | 27 |
| 16. St. Pauli | 29 | 6 | 7 | 16 | 25–50 | –25 | 25 |
| 17. Wolfsburg | 29 | 5 | 6 | 18 | 39–65 | –26 | 21 |
| 18. Heidenheim | 29 | 4 | 7 | 18 | 32–64 | –32 | 19 |








