Az aranycipős Harry Kane: Ez volt messze a legjobb idényem

– Az újabb Aranycipő és az idénybeli hatvanegy klubgól is arról árulkodik, immár vitathatatlanul a világ egyik legjobbja. De mikor hitte el, hogy eljuthat a legmagasabb szintre?
– Az első, Maurizio Pochettinóval töltött idényemben– válaszolta a Nemzeti Sport felvetésére néhány más, őt ugyancsak kérdésekkel bombázó újságíró gyűrűjében a 33 éves Harry Kane. – 2015-re fordulva, újév napján a Spursszel a Chelsea-t fogadtuk a Premier League-ben, a londoni rivális akkor is a világ egyik legjobb csapatának számított, én pedig szereztem két gólt, adtam egy gólpasszt, és kiharcoltam egy tizenegyest. Öt háromra nyertünk, máig életem egyik legjobb meccsének tartom azt a kilencven percet. Huszonegy voltam, és akkor gondoltam azt először, egy nap felérhetek a csúcsra. Akkor hittem el, hogy a legjobbak ellen is meg tudom állni a helyem. És azt mondtam magamnak, ha a Chelsea ellen képes vagyok erre a produkcióra, bármely más klub ellen is. Nagyon jót tett az a meccs az önbizalmamnak. Eredetileg a Premier League-ben való szereplés volt az álmom, onnantól merészebb célokat tűztem ki magam elé.

– Úgymint?
– A legfontosabb feladatom először is az volt, hogy ne hagyjam magam elkényelmesedni. Egyre jobbá akartam válni, erősen munkált bennem egyfajta belső hajtóerő. A Tottenhammel közel jártunk ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt, a Bayernben szintén ez a cél, hazai terepen kétszer már sikerült.

– Kétségtelenül a csúcson van. Az a feladata, hogy tartsa a szintet, vagy megpróbál ennél is feljebb kapaszkodni?
– Egyre feljebb akarok jutni. Miért ne próbálnék? Ha valakinek azt mondják az idény előtt, a válogatottbeli fellépéseket is beleszámítva hetvenhárom góllal fejezem be az évadot, biztos kételkedni kezd benne, én azonban szeretnék újra ennyit szerezni, vagy akár még többet. Mindig a jobbra kell törekedni. Muszáj többet és többet kipréselni magadból. Azért is lehetek ennyire magabiztos, mert tökéletes fizikai és mentális állapotban vagyok, ebben persze az edzőimen túl a családomnak is nagyon nagy szerepe van. Persze nincs arra garancia, hogy meg tudom ismételni ezt a termést, de én mindig a legjobb akarok lenni. Biztos sok kihívás vár majd ránk ebben a kiírásban is, lesznek akadályok, amiket le kel gyűrni, de igyekszünk mindegyiken átlendülni.

– Az említett hetvenhárom gól a csúcson lévő Lionel Messi és Cristiano Ronaldo szintje. Oda sorolja magát?
– Nem az én dolgom ezt megítélni. Az én szememben ők ketten minden idők legnagyszerűbb labdarúgói. Ha egy-egy évadban sikerül hoznom a számaikat, az szuper, de ők éppen attól emelkedtek mindenki más fölé, hogy idényeken át képesek voltak hasonló produkcióra. Sőt, a harmincas éveik végén is elképesztő nívón futballoztak, egyre kijjebb tudták tolni a határaikat. Szóval nem tudom magamat hozzájuk hasonlítani. Amúgy sem érdemes hasonlítgatni, mert minden éra más, most is más a futball ahhoz képest, amikor ők a csúcsra értek. Annak örülök elsősorban, hogy Európa egyik legnagyobb klubjában játszom, nagyszerű csapattársak társaságában.

– Abban, hogy egyre jobbá vált, mennyit segített spanyol orvosa, Alejandro Elorriaga? Már csak azért is érdekes lehet az ő személye, mert évekig bajlódott a rendre bekrepáló bokájával, jó ideje azonban teljesen egészséges.
– Neki is nagy része van ebben. Nem szoktam erről nyilvánosan beszélni, de sokat dolgozunk együtt a színfalak mögött. Hat éve foglalkozik velem, segít abban, hogy ilyen formában legyek, és hogy évente ennyi meccset tudjak végigjátszani. Sokan vallják, ebben a korban, amit én is elértem, hanyatlani kezd a játékosok teljesítménye, velem ez épp fordítva történik. Alejandro remek ember, hálás lehetek neki.

– A csapata pedig meg önnek, és nem csak a góljai miatt. Papíron ugyan kilences, mégis úgy játszik, mint egy tízes. Visszalép a labdákért, pazarul elosztogatja azokat. Önmagát inkább centernek vagy irányítónak-csatár mögötti támadójátékosnak tartja?
– Szerintem egyszerre vagyok mindkettő. Előfordul, hogy annál is mélyebbre húzódom vissza, a nyolcas vagy a hatos pozíciójába. Attól is függ, mit játszom, hogy mit követel meg az adott mérkőzés. Ha az ellenfelünk mélyen védekezik, többet kell a tizenhatoson belül tartózkodnom, akkor sokkal inkább vagyok kilences, amivel persze nincs bajom. Ám ha más a meccs karakterisztikája, és vissza kell lépnem a labdákért, örömmel megteszem. Szerintem amúgy a labda nélkül is hasznos vagyok, nagyon jól olvasom a játékot, és sokszor ezzel segítek leginkább a csapatomnak. Valójában minden játékhelyzetet szeretek. Mostanság pláne, amikor ennyire élvezem a futballt.

– Annak is szólhat ez, hogy a Bundesligában a legmagasabb a meccsenkénti gólátlag az öt nagy bajnokság közül – három feletti számmal –, ami nyilvánvalóan fekszik a játékának?
– Igen, szerencsére rendkívül támadó szellemű a bajnokság. De éppen a rendíthetetlen támadókedv miatt akkor sem lehetsz nyugodt, ha kettő vagy három nullra vezetsz, mert akkor sem adja fel a rivális, jön előre, mifelénk tényleg bármi előfordulhat. Az előző szezonban is láthattunk hihetetlen fordításokat, fantasztikusan nagy meccseket. Mindenki nyerni akar, ahogy persze mi is.

– A második Aranycipőjét nyerte meg, az is egy nagy győzelem…
– Elsősorban a klubnak, a csapattársaimnak és az edzőimnek szeretném megköszönni a munkájukat, nélkülük nem tarthatnék itt. Nagyot melóztunk az előző szezonban, sok kemény edzés van a sikereink mögött, sokat dolgoztak velem is egyénileg, rengeteg regenerációs tréningen vettem részt azért, hogy a lehető legjobb állapotban legyek. Lehet, hogy a gólokat én rúgtam, de nem csak rólam szólt a szezon.

– Csak hát a gólszerzőre vetül a rivaldafény, mostanság jócskán Harry Kane-re. Még furcsa?
– Nem szoktam meg ezt a fajta fokozott érdeklődést, de a felhalmozott tapasztalattal, az évek múlásával azért könnyebben kezelem. Láttam, hallottam a köszöntőket, hogy milyen elismeréssel szólt rólam Robert Lewandowski, Alan Shearer, Giovane Élber vagy épp Thomas Müller, és ha a játszótársak dicsérnek, az mindig fokozottan jólesik, ők pontosan tudják, mivel jár eljutni erre a szintre.

– Ha már a csapattársak, egy akut téma. Jamal Musiala kétszer is rosszul lett a napokban…
– Együttérzek vele, de nagyon jó kezekben van. A hosszú sérülése után nagyon keményen dolgozott azért, hogy újra a legjobb legyen, és biztosan így is lesz. Mindenki mellette van, az egész klub.

– A góllövést tekintve ön már most is a legjobb. De az Aranycipő után jöhet-e az Aranylabda?
– Az Aranycipőt a góljaimmal sikerült, az Aranylabdát viszont nem tudom befolyásolni. Most nyilván még inkább téma lesz, ki kapja, októberig várnunk kell. Ez volt messze a legjobb idényem, de majd elválik, kit szavaznak meg. Én most már az előttünk álló évadra összpontosítok, legelőbb is a Dortmund elleni Szuperkupa-mérkőzésre.