2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.10.13. 12:12
null
Niko Kovac 2029-ig hosszabbított (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund szerződést hosszabbított edzőjével, Niko Kovaccsal.

A Borussia Dortmund a hivatalos oldalain jelentette be, hogy Niko Kovac 2029 júniusáig meghosszabbította szerződését. A horvát szakemberrel együtt két segédedző, Robert Kovac és Filip Tapalovic is a BVB-nél marad.

„Niko Kovaccsal nagyon jó úton haladunk, amióta alig több mint másfél éve átvette a csapat irányítását. Folyamatosan fejlesztette a csapatot, és klubunkon belül nagy elismerésnek örvend. Niko szerződésének meghosszabbítása egyben a Borussia Dortmundnál uralkodó következetesség és stabilitás egyértelmű jele is. Niko pedig tudja, mire számíthat a Borussia Dortmundnál. Ezért gyorsan megegyeztünk abban, hogy együtt folytatjuk ezt az utat” – fogalmazott Lars Ricken sportigazgató.

Carsten Cramer, a Dortmund vezérigazgatója hangsúlyozta: „Niko Kovac erősen azonosul a BVB-vel, és nem csak ezért illik olyan jól a klubunkhoz. A Niko, az edzői stábja és a sportvezetésünk közötti összhang hihetetlenül üdítő. Ennek köszönhetően gyorsan és békésen tudtunk megegyezni az együttműködésünk folytatásáról.”

Kovac 2025 tavaszán vette át a német klub irányítását, amikor az együttes a tabella 11. helyén állt. A 2024–2025-ös idény utolsó meccsén elért győzelemmel sikerült kvalifikálni a Bajnokok Ligája alapszakaszába. A második idényében a Dortmund második lett a Bayern München mögött, az akkor megszerzett 73 pont a klub történetének ötödik legjobb pontszáma.

Kovac eddig 53 Bundesliga-mérkőzésen ült a Borussia Dortmund kispadján. Csapatával 114 pontot szerzett, ami mérkőzésenként 2,15 pontos átlagot jelent. Egyetlen másik BVB-vezetőedző sem ért el magasabb pontátlagot, mint a horvát szakember.

„Együtt kijelöltünk egy egyértelmű fejlődési irányt, és lefektettük a jövő szempontjából fontos alapokat. Erre szeretnénk építeni. Világos elképzelésünk van arról, hogyan játszunk, hogyan teljesítünk csapatként, és mi szükséges ahhoz, hogy elérjük céljainkat. A legfontosabb, hogy ne pihenjünk a babérjainkon, hanem minden nap azon dolgozzunk, hogy jobbak legyünk. Hatalmas potenciált látunk, és meg vagyunk győződve arról, hogy együtt, teljes meggyőződéssel és nagy elszántsággal még sok mindent elérhetünk” – mondta Niko Kovac. 

A Bundesliga aktuális idényében a Dortmund a második helyen áll, a Freiburg csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a BVB-t.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41