Népsport: svéd Mozart pingpongütővel – Jan-Ove Waldner 60 éves
„Az 1990-es évek második felében, amikor egy-egy világbajnokságon szerepeltem, a hivatalos adatok szerint csak Kínában mintegy 250 millióan nézték a meccseimet. A felmérések azt mutatták, az ázsiai országban én vagyok a legismertebb külföldi, megelőzve az Egyesült Államok akkori elnökét, Bill Clintont és Michael Jordant.”
Jan-Ove Waldner, a svédek egészen kivételes tehetséggel megáldott asztaliteniszezője mondta ezt egy 2019-es interjújában, s ugyan elsőre talán fellengzősnek tűnhet a kijelentés, szó sincs túlzásról: abban az országban, ahol az asztalitenisz szent ügy, vallás, nagy tisztelet övezi azt, aki az övéiket legyőzi.
Márpedig Waldner ezt tette a kínaiakkal.
Nem egyszer, nem kétszer. Sokszor.
Ha akkoriban már léteznek a közösségi média ma ismert platformjai, a Facebook, az Instagram, a TikTok és társai, a kor legismertebb sportolóinak egyike kétségkívül a svéd zseni lett volna, aki persze így is a fél világ kedvence lett, legtöbbször az asztalitenisz Mozartjaként emlegették, Kínában pedig a végtelen tisztelet jeléül az „örökzöld fa” becenevet kapta.
Waldner, aki a svédeknek csak JO, 1965. október 3-án született Stockholm egyik külső kerületében, Södermalmban. Édesapja, Ake Waldner sportkedvelő ember volt édesanyja, Marianne pedig mindenben támogatta a családot. Mint sok svéd gyerek, JO is eleinte a labdarúgással próbálkozott, állítólag nem is volt ügyetlen a pályán, ám a lakásuk közelében lévő Sparvagar asztaliteniszklub alapjaiban változtatta meg az életét: nem volt még hatéves, amikor 1971-ben Nagojában Stellan Bengtsson férfi egyesben világbajnoki címet szerzett, s a televízióban látottak annyira lenyűgözték, hogy elhatározta, ő is ezt az utat szeretné járni. Attól kezdve megszállottan edzett, a saját korosztályból azonnal kiemelkedett, de az idősebbek, sőt a felnőttek között is megállta helyét. Mindössze 14 évesen, a kínai nyílt nemzetközi bajnokság után három hetet Sanghajban töltött, az ottani edzőtábor, a világverő iskola szellemisége és fegyelme mély hatást gyakorolt rá. Két esztendővel később, 16 évesen már meghívót kapott a svéd felnőtt válogatottba, ahonnan egyenes út vezetett az 1982-es berobbanásához: a budapesti Európa-bajnokságon még 17 sem volt, amikor szenzációs menetelés végén az elődöntőben példaképét, Klampár Tibort legyőzve bejutott a döntőbe.
„Klampár Tibor volt az a játékos, aki meghaladta a korát – idézte fel később a magyar klasszishoz fűződő emlékeit. – Nagyon sokat néztem őt fiatalként, például amikor a svéd bajnokságban indult és nyert. Ha kívülről nézzük Klampár meccseit, nem látszik semmi rendkívüli, de valójában nagyon gyorsan jöttek a labdái. Csak őt akartam nézni és tanulni, a példaképem volt.”
A döntőt, honfitársával, Mikael Appelgrennel szemben elveszítette, a sajtó mégis őt ünnepelte, nem ok nélkül: Waldner villámgyors lábmunkával, kreatív szervákkal, váratlan ütésekkel és szinte művészi érzékkel keverte a támadást és a védekezést – új csodagyerekként emlegették.
Ettől kezdve félelmetes sebességgel haladt előre, reménytelen vállalkozás lenne minden eredményét, annak súlyának megfelelő részletességgel kielemezni, ezért inkább csak a legjelentősebb mérföldköveknél álljunk meg egy-egy pillanatra. Ilyen volt például az 1983-as barbadosi Világkupa, amelyet ugyan nem sikerült megnyernie, de 18 évesen a döntőig jutott, ami akkor egészen kivételes rekordnak számított, s csak 36 esztendővel később, 2019-ben a japán Harimoto Tomokazunak sikerült ezt felülmúlnia.
A mieink 1979-es phenjani sikere után férficsapatban és persze egyesben is kizárólag kínai aranyérem született a világbajnokságokon, ám a nyolcvanas évek vége felé már érezni lehetett a változás szelét. Waldnernek Jörgen Persson, Erik Lindh, Peter Karlsson, valamint a már rutinosabbnak számító Mikael Appelgren személyben méltó társai akadtak, s ez elég is volt ahhoz, hogy Kínát letaszítsák a trónról, sőt az ezt követő két vb-ről is elhozták az aranyat. Dortmundban Waldner zseniális játékkal, a döntőben Perssont legyőzve egyesben is első lett, három évvel később, 1992-ben pedig az olimpiát is kipipálta, felejthetetlen meccsen hozta a francia Jean-Philippe Gatiennel szembeni finálét. Ekkorra már az asztalnál mutatott virtuóz megoldásai mellett taktikailag is Waldner volt az etalon, amiről később így beszélt:
„Felébreszthetnének az éjszaka közepén, akkor is meg tudnám mondani a legjobb taktikát a világ száz legjobb játékosa ellen, sőt azt is, hogyan szerválnak, ha 19:19-re állok a döntő játszmában bármelyikükkel szemben.”
Nem csoda, hogy Waldnert sokszor olyan sakkozóhoz hasonlították, aki három-négy lépéssel mindig az ellenfél előtt járt, s ami különösen széppé tette a játékát, hogy nem erővel, hanem kreativitással, intelligenciával, mesteri technikával oldotta meg a legkényesebb helyzeteket is. Ekkor már vitathatatlanul sportág első számú alakjának számított, pontosan azt a szerepet töltötte be az asztaliteniszben, mint mondjuk a kosárlabdában Michael Jordan vagy később az atlétáknál Usain Bolt. Azon pedig már meg se lepődjünk, hogy a sportágban az ő nevéhez fűződik az első Grand Slam, azaz egyesben megnyerte az olimpiát, a világbajnokságot és a világkupát, négy évvel később, 1996-ban pedig amolyan bónuszként az Európa-bajnoki címet is hozzádobta.
Ha azt gondolnánk, ennél már nincs feljebb, nem ismerjük igazán Waldnert: a svéd 1997-ben Manchesterben úgy lett egyesben másodszor is világbajnok, hogy a dobogó tetejére vezető úton egyetlen játszmát sem veszített, pedig a horvátok Európa-bajnoka, Zoran Primorac, a franciák világbajnoka, Jean-Philippe Gatien, a kínai Jen Szen, majd a fehérorosz Eb-aranyérmes Vlagyimir Szamszonov próbálta útját állni, de a JO-tornádó mindannyiukat elsöpörte.
A későbbiekben is akadtak még emlékezetes pillanatai, de mivel ő sem fiatalodott, igazán nagy dobása már csak egy maradt, a 2000-es Kuala Lumpur-i csapat-világbajnokság. A torna előtt egyértelműen Kína volt a favorit, a Waldner vezérelte svédek viszont ebbe nem nyugodtak bele. A döntő előtt a csapat edzője, Ulf Carlsson kikérte a játékosok véleményét, s ezen a beszélgetésen ismét megcsillant JO zsenije: előre pontosan megmondta, hogy a kínaiak milyen sorrendben küldik majd asztalhoz a sztárjaikat. Bár Waldner korábban még sohasem győzte le Liu Kuo-liangot, azzal érvelt, hogy játszmákat már nyert tőle, van esélye vele szemben, s azt is levezette, hogy ezután hogyan nyerhetik meg a meccset. A jóslat tűpontosnak bizonyult, a csapattársak a 3:2-re megnyert finálé után egyöntetűen kijelentették, Waldner éleslátása nélkül nem szerezhették volna meg a világbajnoki címet.
Az október 3-án 60 éves Waldner pályafutása kivételesen hosszúra nyúlt, 2010-ben, 44 esztendősen még svéd bajnoki címet szerzett, s csak 2016 februárjában, 50 éves korában vonult vissza. Jan-Ove Waldner különlegesen eredményes életútja bizonyítja, a tehetség nagy érték, de a kreativitás, a kitartás, a kivételes taktikai érzék nélkül mit sem ér: pályafutása során nemcsak bajnoka, művésze is volt sportágának.
| Névjegy |
 JAN-OVE WALDNER |
Asztalitenisz: magyar továbbjutások az U13-as Eb-n
Asztalitenisz: érmes remények az U13-as Eb-n
Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót
