Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus
Zsák Károly életében döntő fontosságú volt a spanyolok ellen az Üllői úton 1:0-ra elvesztett mérkőzés. Harmincéves volt, utána már csak egyszer, az olaszok ellen (1:1) védte a válogatott kapuját.
Mi történt a spanyolok ellen?
A Nemzeti Sport ezt írta: „Ez a vereség sehogyan sem igazságos és ha már nem érdemeltük meg a győzelmet, a 0:0-s eldöntetlen tükrözte volna vissza leghűbben a vasárnapi meccs végét.” De hogyan védett kapusunk? A 20. percben „Piera pompás ívelt kornerét Carmelo gyönyörű fejese követi, amit Zsák bravúros elvetéssel fog, de a labdát szorongatva a földön elnyúlva hever. Az egész spanyol csatársor egy szempillantás alatt Zsák előtt terem, s egyszerre hárman is mellbe, gyomorba, hasba és combján rugdossák a magyar kapust. Kétségbeejtő Zsák helyzete, a látvány felháborító. A vadállatias akciónak a bíró közbelépése vet véget.” Ne hallgassuk el a bekapott gólt sem: „Carmelo labdája éles, lapos, olyan, amilyet Zsák már számtalanszor kivédett, most azonban (…) egy tizedmásodperccel elkésik és a labda az ujjait érintve esik a kapuba. 1:0. Zsák kétségbeesetten fogja a fejét.”
A szaklap nem tudott napirendre térni a történtek felett: „Úgy állta a sarat, olyan lövéseket fogott, hogy mint legméltóbb rivális nézhetett szembe a túlsó kapuban álló Zamorával. Egy közeli éles fejest és egy helyezett éles lövést olyan bravúrral fogott, hogy a félidőben az egész aréna őt éltette, mint Zamora egyenrangú ellenfelét. s a második félidő első komoly védeni valójánál olyan hibát követett el, amely fátyolt borít az addigi bravúrokra. Fatális balszerencse üldözte Zsákot, amikor Carmelo 20 méteres szabadrúgását lábai közt engedte be gólba.” Kapusunk az öltözőben is vigasztalhatatlan volt: „Örök szemrehányás emlékeztet majd rá! Nem tudom, hogy történt, hogyan lehetett. (…) Csak százkoronásom lenne annyi, ahány ilyen rongy lövést kivédtem!”
Olyannyira megviselték a történtek, hogy nem ment el a bankettre. Ennek ellenére találkozott a világhírű Ricardo Zamorával, erről a válogatott Kléber Gábor írt: „Nyílott az ajtó és csendben belépett Zamora. Szemével megkereste Zsákot, csendben hozzá lépett. Leült mellé, átkarolta és magához vonta. A magyar fiú ránézett, s amikor megismerte, hogy ki öleli meg, kitört belőle a zokogás. Zamora nagyon jól átérezte, hogy mi megy végbe a nagy ellenfélben. Simogatta a fejét, és spanyolul vigasztalta.” A bekapott gól utóélete, hogy Moldova György Ferencvárosi koktél című kötetében Baumgartner, az érzékeny kapus novellájában a kapus figuráját az író vélhetően Zsákról mintázta.
A kapus végig a 33 FC-ben védett, klubhűségére jellemző, noha hívta a Ferencváros, sőt, külföldi együttesek, ő mindvégig kitartott a budaiak mellett. Grosics Gyula nem véletlenül nevezte példaképének úgy, hogy nem látta védeni. „Viszont sokat olvastam, hallottam róla, és mindig is Zsák Károly akartam lenni. Már egészen fiatal koromban is, pedig eleinte én sem szerettem kapuba állni.” Hibájának egyedül túl érzékeny természetét lehet felróni.
Szereplése a nemzeti együttesben nem volt konfliktusoktól mentes. Már 16 évesen bemutatkozott, az 1912-es stockholmi olimpia után a vigaszdíj győztese, Magyarország két találkozót is játszott Moszkvában Oroszország ellen, a mieink 9:0-ra és 12:0-ra győztek. Ezt követően 13 évig, 1925-ig állt a kapuban (ez idő alatt öt szövetségi kapitány ült a kispadon), mégis csupán 30 válogatottságig jutott (36 gólt kapott). Az első világháborúban 1915-ben katonai szolgálatra vonult be, a Sporthírlap erről is beszámolt: „Zsák Károly május 15-én megkezdi a gyöngyéletet, s tagjává lesz a vitéz magyar ármádiának. Zsák az első magyar honvédezredbe nyert beosztást, s mint annak önkéntese teljesíti katonai szolgálatát.” A Herczog Edét a kapitányi poszton követő Minder Frigyes az MTK-s Knapp Miksát részesítette előnyben, a túlérzékeny Zsák az 1917 júniusában játszott magyar–osztrákot (6:2) követően megsértődött mellőzése miatt, ezért a Sporthírlap bírálta: „Abban, hogy a válogatóbizottság Knapp Miksát és nem őt jelölte ki a reprezentatív csapat kapusának, Zsák mellőzést látott (…) minden indoklás nélkül leköszönt a tartalékcsapat kapusának szerepéről. Magatartása szóba került az MLSZ tanácsának pénteken tartott ülésében is. A tanács annak a felfogásnak adott kifejezést, hogy Zsák nem méltó arra, hogy a szövetség sapkáját viselje.”
Bátor vetődéseinek következményeként 1919-ben a BAK ellen eltört a bal kezének a gyűrűs ujja, s mivel ez sosem jött igazán rendbe, a kapus maga kérte, hogy amputálják. Az 1921-es Magyarország–Lengyelország (1:0) találkozó első félidejében egy kivetődést követően elájult, de csak a szünetben állt be a helyére Amsel Ignác, aki éppen ekkor mutatkozott be a legjobbak között.
Élete utolsó bajnokiját a Vasas ellen játszotta 1928 júniusában (1:3), majd’ 33 évesen vonult vissza. Ezt írták róla: „Nem volt teljesen normális. Kiegyensúlyozott, a családját rajongásig szerető férj, meleg szívű, lelkiismeretes barát, de a pályán öngyilkos lelkületű hazardőr. Zsák szent őrültként, megszállottan őrizte a ketrecet, egy csorda kafferbivaly elé is kivetődött, vakmerő volt és önfeláldozó.” Egy ideig megszüntette kapcsolatát klubjával, mert 1936-ban a jegyszedő nem engedte be a 33 FC egyik mérkőzésére, s Zsák hiába mondta, ki ő, a jegyszedő hajthatatlan maradt, mire a 30-szoros válogatott hátat fordított korábbi egyesületének – később megenyhült. Játékostársai közül a legjobb viszonyban az újpesti Fogl Károllyal volt, aki így vélekedett: „Fontos, hogy Zsák Karcsi jól érezze magát, mert akkor nyugodtan játszom előtte.” A kapus és az újpesti hátvéd kapcsolatát Kléber így jellemezte: „A finomság és a művészet embere, Zsák, és Fogl II, a férfias keménység és a rettenetes erő mintaképe csodálatos lelki közösségben találkozott egymással. Ha testvérek lettek volna, akkor sem szerethették volna jobban egymást.”
Zsák Károly a második világháború alatt súlyos tüdőgyulladást kapott, amelynek szövődményei miatt 1944 novemberében 49 évesen elhunyt. A Farkasréti temetőben Földessy János búcsúztatta: „Azt hiszem, a Jóisten azért szólított magához, hogy ott fent védjed Magyarország kapuját olyan tudással és becsülettel, mint ahogy itt lent számtalanszor tetted.”
Kléber így búcsúzott tőle: „Férfikorod delén elmentél tőlünk. Nemrégen is beteg voltál és egyik munkatársunk megírta, hogy most vívod nagy „mérkőzésedet” az életedért. (…) Hiába aggódtunk, a Teremtő úgy rendelkezett, hogy az egyik leghűségesebb szolgálóját magához rendeli vissza. Kiadta az utasítást és angyala odaosont az életed mécseséhez, egyet koppintott, a mécses még egyet pislogott, kialudt és Zsák Károly nincs többé!”
A sírkövén ez áll: „Minden idők legjobb kapusa.”
1925. október 4.
Válogatott labdarúgó-mérkőzés
Magyarország—Spanyolország 0:1 (0:0)
Üllői út, 40 000 néző. Vezette: Braun (osztrák)
MAGYARORSZÁG: Zsák – Fogl II, Hungler II (Senkey I, 38.) – Rebró (Zloch, 25., Rebró, 29.), Kléber, Furmann – Senkey II, Molnár, Priboj, Opata (Takács II, 24.), Kohut. Szövetségi kapitány: Máriássy Lajos
SPANYOLORSZÁG: Zamora – Juanín, Pasarín – Samitier, Gamborena, Pena – Piera, Cubells, Errazquín, G. Carmelo, Aguirrezabala (Polo, 45.). Szövetségi kapitány: Ricardo Cabot
Gólszerző: G. Carmelo (52.)
| Névjegy |
 ZSÁK KÁROLY |
Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete
