NFL: Favre első számú elkapója hónapokra partvonalon kívül rekedhet

2010.08.24. 16:02
Címkék
Úgy tűnik, hogy csípősérülése miatt műteni kell, és legalább a szezon felét kihagyni kényszerül Sidney Rice, az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikings szélső elkapója.
Brett Favre első számú célpontja az előző szezonban 83 elkapásból 1312 yardot haladt a labdával, és szerzett nyolc touchdownt is. Rice kiválásával több teher hárul majd a tavalyi draft első körében kiválasztott, az év támadó újoncának szavazott Percy Harvinra, aki azonban migrénproblémái miatt az edzőtábor nagy részét kihagyni kényszerült. Hír még a Minnesota háza tájáról, hogy a klub szerződtette a szintén szélső elkapó Javon Walkert, aki eddigi legjobb szezonját épp Favre csapattársaként teljesítette, ám a 2004-es 1382 yardos szezonja után mindössze egyszer, a Denver színeiben produkált legalább 1000 yardos szezont (2006), azóta azonban folyamatosan esett vissza, az előző bajnokságban például mindössze három mérkőzésen játszott, és egy elkapása sem volt.
Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
13 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
15 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
15 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
20 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
26 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
48 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
52 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
58 perce