NFL: Favre ismét a pályán, bár sok köszönet nem volt benne

2010.08.23. 08:52
Címkék
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) előszezonjának 2. fordulójában vasárnapról hétfőre virradóra mindössze egy mérkőzést rendeztek, a San Francisco 49ers hazai pályán 15–10-re legyőzte a Brett Favre-ot ismét a csapatban tudó Minnesota Vikingst.

Favre jól kezdte a találkozót, első passzkísérletéből 13 yardot haladt a Vikings, ám két játékkal később a földbe gyalulta őt a 49ers klasszis linebackere, Patrick Willis. A 40 éves irányító a rövidre zárt támadássorozat után már nem tért vissza a pályára, így nem egész két és fél percet játszott a találkozón.

Habár az előszezon találkozóin az idénybeli kezdők nem kapnak túl sok szerepet, így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni ezekből az összecsapásokból, megemlítendő, hogy a hazaiak három meghatározó kezdő támadójátékosuk – a futó Frank Gore, a tight end Vernon Davis és a szélső elkapó Michael Crabtree – nélkül is nagyszerűen rohamoztak a Vikings első számú védelme ellen, és egy csaknem hétperces – 70 yardos – támadás végén szép touchdownt értek el.

Az előszezon menetrendjét ide kattintva tekintheti meg!

NFL 2010, ELŐSZEZON 
2. FORDULÓ
San Francisco 49ers–Minnesota Vikings    15–10
WILLIS SZERELI FAVRE-OT

Legfrissebb hírek

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
34 perce

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
48 perce

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
1 órája

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
2 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
2 órája