NFL: szerződést bontott a New Orleans Saints Jeremy Shockeyval

Vágólapra másolva!
2011.02.23. 11:34
Címkék
Kevéssel több, mint egy évvel ezelőtt a tight end Jeremy Shockeyt ünnepelte egész New Orleans, amikor az Indianapolis elleni Super Bowl negyedik játékrészében elképesztően fontos touchdownelkapást mutatott be. Most azonban elválnak a csapat és a játékos útjai, miután hivatalosan is felbontották szerződését a klub vezetői, hogy a még csak másodéves, de rendkívül tehetséges Jimmy Grahamnek szavazzanak bizalmat.

Sejthető, hogy nem az idei teljesítményére volt panasz, hiszen 41 elkapásából 408 yardot és három touchdownt szerzett. Éves fizetése azonban 4.2 millió amerikai dollárra rúg, valamint a 2010–2011-es szezonban is rengeteg negatívummal szerepelt a címlapokon, amit a tulajdonosok soha nem néznek jó szemmel.

A kérdés csupán annyi, hogy harmincévesen hány szezont lát még maga előtt, illetve lesz-e olyan klub, amely esélyt ad ezek megélésére.

JEREMY SHOCKEY LEGJOBB PILLANATAI A SAINTSNÉL
Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
29 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
30 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
35 perce

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
40 perce

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
56 perce

Akpe Victory: Mindennap erősebb és jobb akarok lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik