NFL: taget kapott az irányítók réme, a Raiders sztárja is hosszabbított

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 00:03
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Kansas City Chiefs is beállt a sorba: az AFC-ben ebben a szezonban a legtöbb sacket produkáló Tamba Halira franchise taget helyezett el. Az Oakland Raiders védő falembere, Richard Seymour pedig ma két évvel meghosszabbította szerződését klubjával.



A franchise tag segítségével a lejárt szerződésű játékost egy évre továbbra is az együtteshez lehet láncolni, de ennek ára van: a csapatnak a tagelni szándékozott sportoló részére az adott poszton szereplők közül a megelőző szezonban legtöbbet kereső öt játékos fizetésének átlagát kell adnia, vagy a saját előző évi bérének a 120 százalékát, attól függően, hogy melyik a nagyobb.

A 2010-es szezonban 14.5 sackig jutó Hali így csaknem tízmillió dollárt kereshet a következő szezonban, amennyiben marad Kansasben. A 27 esztendős védő tárgyalhat más csapatokkal, de amennyiben eligazol, úgy a Chiefs két első körös választást kap a drafton.

Sackjei mellett Hali 50 szerelést és négy kikényszerített fumblet is jegyzett ebben az idényben, valamint számtalan QB-siettetést is bemutatott.

Legutóbb az Indianapolis Colts irányítója, Peyton Manning kapta meg az egy évre szóló kontraktust.

Egyes források szerint az Oakland Raiders védője, Richard Seymour ma megegyezett a vezetőséggel, így további két évig köti szerződés csapatához. A hírek szerint ez idő alatt majd' 30 millió dollárt fog keresni.

Seymour 12.4 millió dolláros franchise tag alatt játszott az elmúlt idényben, amelyben 13 mérkőzésen 48 szerelést és 5.5 sacket mutatott fel.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
4 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
4 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik