NFL: sajtóhírek és Brees levele szerint megszületik a megállapodás

Vágólapra másolva!
2011.07.25. 12:14
Címkék
Amerikai sajtóértesülések szerint megszületett a megállapodás az NFL-ben szereplő játékosok érdekvédelmi szervezetében, így hétfőn aláírják a klubtulajdonosok által már csütörtökön elfogadott kollektív szerződést. A megállapodásról már Drew Brees, a New Orleans Saints irányítója is körlevelet küldött csapattársainak.

Jay Glazer, a Fox Sports tudósítója biztos forrásra hivatkozva közölte, hogy megszületett a megállapodás, amelynek értelmében tíz csapat csütörtökön, tíz pénteken a fennmaradó 12 a hétvége folyamán nyitja meg edzőtáborát.

Brees a hétvégén két körlevelet küldött társainak, az elsőben még azt írta, hogy közel az egyezség, a másodikban viszont már konkrétumokról írt.

„A szabadügynökök kedd délben válnak igazolhatóvá, a korlátozások megszűnnek, akinek nincs szerződése, bárkihez aláírhat. Az edzőtáborban csütörtökön kell megjelennünk, orvosi vizsgálatokkal és értekezletekkel kezdünk. A szállodába mindenki jelentkezzen be előző nap. A további részletekről még írok” – szólt a New Orleans-i irányító társaknak címzett levele.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big air-ben

Téli olimpia 2026
3 perce

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
15 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
32 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
39 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
45 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
45 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
51 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik