NFL: Vick biztosan játszik, a Colts védelméből két ász is kidőlt

Vágólapra másolva!
2011.09.29. 16:58
Címkék
Michael Vick az NFL-ben szereplő Philadelphia Eagles csütörtök délelőtti edzésén azt mondta, biztos benne, hogy pályára léphet vasárnap a San Francisco 49ers ellen. A balkezes irányítónak a jobb keze sérült meg a múlt heti New York Giants elleni mérkőzésen, s bár eleinte törésre gyanakodtak, kiderült, nem olyan súlyos a helyzet.

„Az sem gátolna meg a játékban, ha eltört volna. Sínbe tenném, aztán kimennék a pályára” – mondta Vick csütörtökön.Vick csütörtökön.

Az Indianapolis Colts együttesét az ág is húzza: az irányító Peyton Manning elveszítése után a „védelem irányítója”, Gary Brackett sérült meg súlyosan, és a linebackert – Manninggel ellentétben – sérültlistára is tette a Colts. A védelem fejhallgatóval felszerelt, az edzők utasításait a csapattársak felé továbbító tagjának az első fordulóban megsérült vállát kellett megműteni.

A védelem másik fontos tagja, a safety Melvin Bullitt szintén az idény végéig kidőlt, a csapattal júniusban hároméves szerződést kötő játékos is a vállával bajlódik. A Manninget helyettesítő veterán Kerry Collins játéka kérdéses a hétfő esti Tampa Bay elleni mérkőzésen, Curtis Painter mögé Dan Orlovskyt szerződtette az első három meccsét elbukó Colts.

A vasárnap éjszaka (magyar idő szerint már hétfő hajnali 2.30-kor) Baltimore-ban pályára lépő New York Jets két fontos játékosa is sérüléssel bajlódik, a center Nick Mangold és a cornerback Antonio Cromartie is kihagyta a csapat szerdai edzését. Mangold már az előző fordulóban sem játszott bokaszalag-húzódása miatt, míg Cromartie az Oakland ellen szenvedett bordazúzódást és tüdősérülést. Egyikük pályára lépését sem zárta ki Rey Ryan vezetőedző, sőt, abban bízik, hogy bevetheti őket a Ravens elleni rangadón.

A másik New York-i csapatnál, a Giantsnél a szezon során először edzett a többiekkel Osi Umenyiora védekező falember, aki térdműtét után lábadozik, és Tom Coughlin vezetőedző szerint készen áll a játékra. Újra edzett Mario Manningham elkapó is, a Philadelphia elleni győztes meccset kihagyó támadó arra számít, hogy az Arizona ellen játszhat.
Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
33 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik