NFL: a Super Bowl felvezetéseképpen Aréna-kupát rendeznek Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.03. 10:59
Címkék
Vasárnap, a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjének magyarországi „felvezetéseképpen" immár hatodik alkalommal rendezik meg a Cellect Aréna-kupát.   

A Sportmax-Újbuda csarnokban sorra kerülő tornán 12 magyar csapat a sportág kispályás – ütközésekben és akciókban rendkívül gazdag – változatában méri össze az erejét; a teremben hét a hét ellen küzdenek majd, kétszer tíz perces mérkőzéseken.

A viadal első mérkőzését a Budapest Titans és a Budapest Wolves második számú együttese vívja 8.30 órától, míg a döntőre a tervek szerint 20.40 órakor kerül sor. A belépő 1500 forint, hatéves kor alatt pedig ingyenes.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik