NFL: szerződést kapott a csapot-papot otthagyó rögbis

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 11:02
Az NFL-ben folytatja pályafutását Jarryd Hayne ausztrál rögbijátékos, akivel a San Francisco 49ers kötött egyéves szerződést.

Amint azt megírtuk, a ligarögbi egyik legnagyobb ásza októberben bejelentette, szakít sportágával, s szerencsét próbál az NFL-ben. A 27 éves Hayne-re több klub is szemet vetett, a múlt héten felmérőn vett részt, a 40 yardot 4.53 másodperc alatt futotta le. A 188 centiméter magas, 100 kilogramm súlyú játékostól ez remek eredmény, rögbis múltjából eredően labdabiztosnak is tűnik. Amint azt megírtuk, a ligarögbi egyik legnagyobb ásza októberben bejelentette, szakít sportágával, s szerencsét próbál az NFL-ben. A 27 éves Hayne-re több klub is szemet vetett, a múlt héten felmérőn vett részt, a 40 yardot 4.53 másodperc alatt futotta le. A 188 centiméter magas, 100 kilogramm súlyú játékostól ez remek eredmény, rögbis múltjából eredően labdabiztosnak is tűnik.

A San Francisco százezer dolláros garantált szerződést adott a Nemzetközi Rögbiszövetség által 2009-ben a világ legjobb játékosának megválasztott ausztrálnak, aki 2014-ben a hazájában is kiérdemelte a legjobbnak járó elismerést.

Legfrissebb hírek

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
2025.12.23. 09:02

NFL: a Broncos a Packerst is megverte, 12 győzelmével egyedül áll az alapszakasz élén

Amerikai sportok
2025.12.15. 03:34
Ezek is érdekelhetik