NFL: a 2013-as botrány után egy klubban az edző és az elkapó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 19:51
Az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers szerződtette Jacoby Jonest, a San Diegótól nemrég elküldött elkapót/visszahordót, aki korábban a Steelers csoportriválisával, a Baltimore Ravensszel nyert Super Bowlt, és 2013-ban emlékezetes jelenete volt Mike Tomlinnal, a Pittsburgh vezetőedzőjével, akivel mostantól együtt dolgozik.

A két csapat 2013-as meccsén Jones egy visszahordáskor a Pittsburghi oldalvonalnál robogott a Steelers célterülete felé, amikor Tomlin a pálya szélén állva belépett elé, megzavarta, s ezt követően a pittsburghi speciális egység játékosai utolérték, s szerelték, megfosztva Jonest a TD lehetőségétől.

Tomlin megmozdulása hatalmas felháborodást keltett a ligában, 100 ezer dolláros bírságot kapott az edző. Tomlin és Jones elásta a csatabárdot, már egy éve sem voltak haragban egymással.

„Oda fogok menni a meccs előtt hozzá, és megkérdezem tőle, most mivel készül – viccelődött tavaly szeptemberben Jones. – Nevetünk egy jót rajta, hiszen most már vicces az egész, nem változtathatunk a történteken. Mike győzni akart, én is ezt tettem volna a helyében.”

A Pittsburgh a tavalyi draft 3. körében kiválasztott Dri Archertől vált meg, hogy helyet teremtsen Jonesnak az 53-as keretben, a 2014-es újonc mezőny leggyorsabb játékosa futóként és visszahordóként is kudarcot vallott, Jonesra utóbbi szerekörben számít a Steelers.

Közben Detroitban elkezdődött a nagytakarítás, Martha Ford tulajdonosasszony Tom Lewand klubelnöktől és Martoin Mayhew igazgatótól is elköszönt. Jim Caldwell vezetőedző helye egyelőre biztonságban van.

A 2013-AS ESET TOMLINNAL

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

18 szezon után a Ravens menesztette John Harbaugh-t

Amerikai sportok
2026.01.07. 09:44

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Elképesztő negyedik negyedes végjáték után a Steelers a Ravenst megverve bejutott a rájátszásba – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 05:58

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56
Ezek is érdekelhetik