NFL: a Rams költözik LA-be, a Chargersnek várnia kell

2016.01.13. 09:51
Több mint húsz év után ismét lesz Los Angeles-i csapat a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL), mivel az eddig St. Louisban működő Rams megkapta az engedélyt a költözésre a tulajdonosok tanácsától.

A klubtulajdonosok Houstonban üléseztek kedden, ahol három együttes kérelméről kellett dönteniük, mivel a Rams mellett a San Diego Chargers és az Oakland Raiders adott be pályázatot a költözésre. A kérelmek elfogadásához a 32 tulajdonosból legalább 24-nek az igen szavazatára volt szükség.

A többkörös voksolás végén a Rams beadványát 30-an támogatták, így a csapat már a következő, szeptemberben induló szezontól Los Angelesben játszik. Stan Kroenke tulajdonos – most elfogadott – tervei szerint 2019-re készül el az új, 1.86 milliárd dolláros nyitott stadion, amely Los Angeles belvárosától 15 kilométerre fekszik majd. A gárda addig valószínűleg a Los Angeles Coliseumban játssza hazai mérkőzéseit.

A houstoni tanácskozáson a Raiders és a Chargers közös stadionra szóló terveit elutasították, ugyanakkor a Chargers számára lehetőséget biztosítottak a költözésre, ehhez azonban a következő egy évben meg kell egyeznie a Ramsszel a leendő stadionja bérléséről.

A most pályázott csapatok közül mindnek volt már a székhelye Los Angeles. A Rams 1964 és 1995 között működött a városban, így 21 év után tér vissza a kaliforniai metropolisba.

A Chargers alapításának első évében, 1960-ban, míg a Raiders 1982 és 1994 között játszott Los Angelesben.

Legfrissebb hírek

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46

Fölényes győzelemmel kezdte az idényt Melbourne-ben a San Francisco

Amerikai sportok
2026.09.11. 07:36

MVP-k csatája, Super Bowl-visszavágók és játékosbosszúk – 12 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2026.09.09. 14:56

NFL: a Rams all-int mondott, favoritként várja az új idényt

Amerikai sportok
2026.09.08. 14:42

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
2026.08.30. 23:07

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21