NFL: akár fél évet is kihagyhat a Bills 1. körös választottja

2016.05.17. 16:12
null
Az irányítók siettetésére <a href="http://www.nemzetisport.hu/nfl/nfl-draft-2016-1-kor-2498207">draftolt </a>Shaq Lawson NFL-es debütálására még jócskán várni kell (Fotó: Action Images)
Az NFL-ben szereplő Buffalo Bills első körös választott védőfalembere, Shaq Lawson az edzésen egy szerencsétlen mozdulat – nem volt testi kontakt egy másik játékossal – következében vállsérülést szenvedett, és öt-hat hónapra kidőlt.

 

A csapat elkapója, Sammy Watkins lábműtéten esett át a hírek szerint nagyjából három hete, várhatóan az előszezonban nem lép pályára.


Az alapszakasz menetrendje (1–10. forduló)
Az alapszakasz menetrendje (11–17. forduló)
A csoportok állása

Poszttársa, a New England Patriotsnál szereplő Danny Amendola két műtéten is átesett a holt szezonban, arról egyelőre nincs információ, hogy neki mennyit kell kihagynia. Julian Edelmant, a Hazafiak első számú elkapóját szintén megműtötték, ő már valószínűleg az edzőtábor elején bevethető lesz.

A sérülések mellett kissé meglepő elbocsátásokról is szóltak a hírek, a nagydöntős Carolina Panthers cornerbackjétől, Brandon Boykintól, a Tennessee Titans pedig csereirányítójától, Zach Mettenbergertől vált meg.

Végül még egy hosszabbítás: a Cincinnati Bengals négyéves szerződést kötött söprögetőjével, Shawn Williamsszel.

A 2016-os holt szezon összes történése egy helyen!

NFL 2016, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2016. 09. 09. 2.30 Denver Broncos–Carolina Panthers
2016. 09. 11. 19.00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers
2016. 09. 11. 19.00 Baltimore Ravens–Buffalo Bills
2016. 09. 11. 19.00 Houston Texans–Chicago Bears
2016. 09. 11. 19.00 Jacksonville Jaguars–Green Bay Packers
2016. 09. 11. 19.00 Kansas City Chiefs–San Diego Chargers
2016. 09. 11. 19.00 New Orleans Saints–Oakland Raiders
2016. 09. 11. 19.00 New York Jets–Cincinnati Bengals
2016. 09. 11. 19.00 Philadelphia Eagles–Cleveland Browns
2016. 09. 11. 19.00 Tennessee Titans–Minnesota Vikings
2016. 09. 11. 22.05 Seattle Seahawks–Miami Dolphins
2016. 09. 11. 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants
2016. 09. 11. 22.25 Indianapolis Colts–Detroit Lions
2016. 09. 12. 2.30 Arizona Cardinals–New England Patriots
2016. 09. 13. 1.10 Washington Redskins–Pittsburgh Steelers
2016. 09. 13. 4.20 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Nem lassít a Bills: a Lions ellen 41 pontot szerezve avatta fel új stadionját a Buffalo – videó

Amerikai sportok
2026.09.18. 08:34

Ki állítja meg Josh Allent és a Buffalo-támadósort?

Amerikai sportok
2026.09.17. 14:49

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46

NFL: a Pittsburgh és a Baltimore is győzelemmel kezdett új edzőjével

Amerikai sportok
2026.09.13. 22:55

Nincs fogás, verhetetlen az idei Rams – vagy mégsem?

Amerikai sportok
2026.09.11. 16:33

MVP-k csatája, Super Bowl-visszavágók és játékosbosszúk – 12 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2026.09.09. 14:56

NFL: a Kansas City visszazárkózna az Amerikai főcsoport élmezőnyébe

Amerikai sportok
2026.09.09. 09:24