NFL: üzenetet írt a homlokára a magát felakasztó sztár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.20. 11:18
Mint arról beszámoltunk szerdán, öngyilkos lett a börtönben Aaron Hernandez, az NFL-ben szereplő New England Patriots korábbi tight endje. Most pedig újabb részletek derültek ki halálának körülményeiről.

A korábbi beszámolók szerint Hernandez saját lepedőjét használta fel, hogy felakassza magát. A 27 éves exjátékost megtalálása után rögtön kórházba szállították, ám az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Az amerikai CBS több nyomozóval is beszélt, és kiderítették, Hernandez a halála előtt egy üzenetet hagyott hátra. Egyes források szerint vérrel, másik szerint egy piros filctollal írta fel a következőt a homlokára a korábbi NFL-sztár: „John 3:16”.

Utalva ezzel a Bibliában János Evangéliumának 3. fejezetére:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Az amerikai sajtó egybehangzó értesülései szerint Hernandez szintetikus marihuánát fogyaszthatott, mielőtt öngyilkos lett a cellájában.

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
19 órája

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:35

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48
Ezek is érdekelhetik