Női kézi Eb: Csípjük az EHF-vezérek szemét - Bulatovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.19. 16:18
A montenegrói női kézilabda-válogatottat erősítő Andjela Bulatovics szerint az európai szövetség vezetői nem nézik jó szemmel a sikereiket, ezért szúrnak ki velük mindenhol, ahol tudnak.

Andjela Bulatovics azon akadt ki, hogy az Európa-bajnokság vasárnapi éremcsatáira kijelölt két bírópáros között ott vannak a francia Bonaventura ikrek, Charlotte és Julie. Ők vezették a londoni olimpia döntőjét, amelyet Norvégia 26–23-ra nyert meg Montenegró ellen, a délszláv csapat tagjai szerint botrányos bíráskodás mellett.

Könnyen lehet, hogy a magyar-horvát rendezésű Eb fináléjában is ez a két válogatott találkozik, márpedig ez esetben ismét Bonaventuráék fújják a sípot, az éremcsatákra kijelölt másik játékvezetői duó ugyanis a norvég Guro Röen és Kjersti Arnsten.

„Ha a norvégokkal játszunk, akkor Bonaventuráék vezetik a meccsünket – írta a Facebookon Andjela Bulatovics. – Hihetetlen, de igaz, az EHF újabb furcsa döntést hozott az Európa-bajnokság végén. Nem körülöttünk forog a világ, korántsem, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a kézilabdázóink és a sikereink csípik az EHF-vezérek szemét. Mindannyian emlékszünk, hogy „lemészároltak" minket Londonban.”

Bulatovics szerint az is az EHF ellenük irányuló hadjáratára utal, hogy Szuzana Lazovicsot egy mérkőzésről eltiltották, így nem játszhat az elődöntőben.

A svédek ellen nagy csatában, 30–29-re megnyert középdöntős meccsük utána Dragan Adzsics, a montenegróiak szövetségi kapitánya is „beszólt" az európai szövetségnek: „Ezeknek a lányoknak nagyobb szívük van, mint egész Svédországnak. Kicsit keresztülhúztuk az EHF számításait ezzel a sikerrel.”

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
22 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
2026.09.21. 09:46

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57