Női kézi Eb: Norvégia ellen az iksz is elég Budapesthez, ha...

2014.12.15. 22:50
Négy ponttal a negyedik helyen áll a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában. A négy közé már nem juthatunk, de azért esélyünk még maradt a budapesti fellépésre, vagyis a kontinensbajnokság helyosztóira – a pénteki elődöntők mellett aznap lesz mérkőzés az ötödik helyért.

Elődöntősök már semmiképpen sem lehetünk, hiszen a most előttünk álló dánok és spanyolok közül az egyik biztosan előttünk is végez.

Amennyiben szerdán nyerünk Norvégia ellen, hat ponttal zárjuk a csoportkört, és biztosan a harmadik helyen végzünk, így játszhatunk pénteken a Papp László Sportarénában az ötödik helyért.

Ha viszont döntetlent játszunk a norvégokkal, erősen a riválisokra vagyunk utalva. Ebben az esetben öt pontunk lenne, és hogy ezzel harmadik helyen zárjunk, ahhoz az kellene, hogy Dánia legyőzze Spanyolországot.

Vereség esetén még a csoport negyedik helye is kérdéses, amennyiben Románia legyőzi Lengyelországot, szintén elénk kerül, és ötödikek leszünk.

AZ I. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 109–90 +19 8
2. Dánia 4 2 1 1 101–95 +6 5
3. Spanyolország 4 2 2 102–99 +3 4
4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 95–92 +3 4
5. Románia 4 1 1 2 89–96 –7 3
6. Lengyelország 4 4 88–112 –24 0
AZ UTOLSÓ FORDULÓ PROGRAMJA
december 17. Lengyelország–Románia 16.00 (Tv: Sport1)
december 17. Spanyolország–Dánia 18.15 (Tv: Sport1)
december 17.
MAGYARORSZÁG–Norvégia
20.30 (Tv: M1)
Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36