Népsport: Tiszteletre méltó dámából tetterős hajadon

Teljes neve Jean-Marie Faustin Goedefroid de Havelange, de visszafogottan csak Joao Havelange-ként igazolta magát. A mértéktartás a karrierjére már nem jellemző. Jómódú családban született, jogi diplomát szerzett, de fontosabb, hogy ízig-vérig sportember volt. Két olimpián járt, 1936-ban Berlinben gyorsúszóként (1500 méteren 20., 400 méteren 30. lett), 1952-ben vízilabdázóként (13.), a visszaemlékezések szerint ő volt a csapat legjobb játékosa.

Meglehet, az emlékeket megszépíti a pályaíve. A Brazil Sportszövetség alelnökeként kezdte (1956), hogy két év múlva már elnök legyen, s egyben első ember a futballban is. Köszönhetően annak is, hogy a Bp. Honvéd 1957-es dél-amerikai túrájában főszerepet vállalt. Közreműködött a túracsapat meghívásában, ő intézte, hogy neves brazil klubokkal (Flamengo, Botafogo) játszhasson. A hidegháborús helyzetben a túra nemcsak sportesemény volt, hanem egyfajta diplomáciai gesztus is – ezért szerezhetett nevet általa Havelange. Aki az 1950-es évek politikai kultúrája jegyében az iparosodást, a modernizációt és vele az üzlet mindenhatóságát képviselte. Ez remek kapcsolati tőkét jelentett számára, szakmai oldalról pedig megerősítették Brazília futballvilágbajnoki címei (1958, 1962).

Olyannyira, hogy természetes volt jelenléte az UEFA-nál 1958-ban, amikor a Bajnokcsapatok Európa-kupája szervezőbizottsága tanácskozott. Nem jött üres kézzel Párizsba, övé volt az ötlet, hogy az európai és a dél-amerikai kupagyőztes mérkőzzön meg egymással. Ez lett az Interkontinentális Kupa (a magyar sajtóban: Világkupa), amelynek első győztese 1961-ben a Real Madrid volt (a Penarol ellen: 1:1 és 5:1). Tisztában volt azzal, hogy a jelenlét és a sajtó hatalom, rendszeresen járta a világot, s szívesen nyilatkozott európai lapoknak, az 1962-es világbajnokság előtt például arról, hogy Magyarország is esélyes a győzelemre. Indoka, hogy Vicente Feola brazil szövetségi kapitány látta a válogatott két montevideói túrameccsét (Uruguay 1:1, Penarol 4:3), s szerinte „technikailag nagyszerűen képzett, korszerűen futballozó tizenegy, amely nagyon keményen is tud játszani és taktikailag sokat tanult”. Akkor senki sem vitat(hat)ta az állítást.

Amikor a világválogatott 1963-ban az angol szövetség (FA) 100 éves jubileumán 2:1-re kikapott Angliától Londonban, a megjelent hatalmasságok között már nyílt titok volt, hogy Havelange megpályázza a FIFA elnöki pozícióját. Mindenki Sir Stanley Rous utódjaként emlegette, csak azt nem tudta senki, mikor lép az angol sportdiplomata helyére. Hiteles forrás Luiz Guilherme Burlamaqui brazil történész doktori disszertációja, amely azt (is) elemzi, hogyan válhatott Havelange elnökké (The Making of a Global FIFA: Cold War Politics and the Rise of João Havelange to the FIFA Presidency, 1950–1974). A könyv alakban angolul megjelent munka hű képet ad arról is, milyen volt a FIFA a hatvanas évek elején. A forrásoknak csupán 2 százaléka jutott el a futballban nem jeleskedő országokba, emellett Rous gondoskodott arról, hogy megbízható emberek, többek között Nyugat-Németországból és Nagy-Britanniából vezessék az oktatási kezdeményezéseket. A gyakorlatban egy nyugat-európai gyarmati örökséget kezelt. Nem hibáztathatjuk érte, 1895-ben született, s hű brit alattvaló volt.

Brazília 1970-ben újra világbajnok lett, sokak szerint története legjobb csapatával, a siker megalapozta Havelange globális karrierjét, sikert jövendölő ugródeszka volt számára. Nem rejtette véka alá törekvéseit, 1973-ban a Népsportnak nyilatkozva is vállalta, miközben tudva kivel beszél (Vad Dezső), hozzátette: „Állítom, hogy a pillanatnyi gyengébb forma ellenére a magyarok nélkül nem lesz teljes a jövő évi világbajnokság mezőnye.”

A németországi világbajnokság (1974) előtt egy nappal került sor a tisztújításra, Havelange csak a második (a kétharmados többség elmaradása miatti) körben lett elnök 68 szavazattal 52 ellenében. És ezzel új korszak kezdődött a futballban. Mielőtt belemennénk néhány részletbe, álljon itt a New York Times összegzése: „Az autokratikus merevség és a progresszív reformok ötvözetével vezette a FIFA-t. Regnálása – 24 év – alatt a szervezetet egy magánlakásban működő, kezdetleges szerveződésből világméretű erővé építette, amely évi százmilliárd dolláros nagyságrendű nemzetközi iparágat felügyel. Tizenhatról 32-re növelte a világbajnokság létszámát, bevezette a női világbajnokságot, helyet szerzett a női labdarúgásnak a nyári olimpián, a marketing- és televíziós jogdíjakból egyre bőkezűbb lehetett.” (Az 1998-as franciaországi vb után például mind a 204 tagszövetség egymillió dollárt kapott.)

A színpadias gesztusok nem álltak tőle távol, az 1978-as argentínai világbajnokság alatt bejelentette, hogy honfitársa, Claudio Coutinho, a brazil labdarúgó-válogatott kapitánya súlyos büntetésre számíthat, amiért nyilvánosan bírálta a nemzetközi szövetséget. Coutinho azt vetette az illetékesek szemére, semmit sem tettek azért, hogy a döntő bejutást eldöntő mérkőzéseken a hazaiak ne ellenfeleiknél később, a többi eredmény ismeretében lépjenek pályára. Aztán persze elmaradt a büntetés.

Nem árt tudni, hogy 1974, Havelange megválasztása előtt a FIFA-küldöttek maguk fizették (vagy szövetségük állta) a kongresszuson való részvételt. Havelange kiterjedt kapcsolatrendszere jóvoltából a brazil szövetség finanszírozta jó néhány küldött költségeit, már 1974-ben. Ez előrevetítette vezetési stílusát, az még inkább – írja Burlamaqui –, hogy „a titkárságán eleinte technikai igazgatóként, majd főtitkárként dolgozott minden vb-sorsolások atyja, a sima modorú, számos világnyelven tárgyalóképes joviális svájci úriember, Sepp Blatter”.

Nem lehetett volna vezető, ha az Adidas-vezér, Horst Dassler, nem pártol át Sir Stanley-től hozzá. És Patrick Nallyval (a modern sportmarketing alapító atyjaként jegyzik) közösen nem határozzák meg a stratégiát. Nally máig hatóan hozta Coca-Colát, s hárman radikálisan új alapokra helyezték a futball-vb közvetítési jogainak értékesítését, exkluzív jogokat kínálva a befektetni hajlandó cégeknek. Létrehozták az International Sport and Leisure (ISL) nevű céget, de üzleteltek a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel is. Általában úgy, hogy az ISL megszerezte a tévés jogokat a FIFA-tól, és aztán jóval magasabb áron továbbadta. 

Dassler 1987-ben halt meg, de műve tovább élt, az ISL 2001-ben jelentett csődöt. Óriási, több száz millió dolláros tartozást halmozott fel, és – bizonyítottan – majdnem fele ennyit költött arra, hogy sportvezetőket vesztegessen meg. Köztük a brazil szövetség elnökét, Ricardo Teixeirát, aki Havelange veje volt – egy svájci ügyészségi jelentés szerint közös cégük az évek során 41 millió dollár körüli kenőpénzt kapott. 

A részletekre csak lassan derült fény, de amikor kiderült a (nekik csak) turpisság, Havelange – az etikai vizsgálatot megelőzendő – 2011-ben lemondott 48 éves NOB-tagságáról. Harcostársa és utódja, Sepp Blatter nem állt ki mellette, 2012-ben úgy vélte, hogy le kell mondania tiszteletbeli elnöki pozíciójáról a FIFA-ban. Aztán – mert a történet része – 2014-ben a svájci szövetségi ügyészség Blattert is érintettnek találta a FIFA korrupciós botrányában, a gyanú szerint az ISL szinte rutinszerűen vesztegette meg őt is. Megjegyzendő, Blatter is lemondással hátrált ki a felelősségből (2015).

Szepesi György, az MLSZ akkori elnöke 1989-ben elhozta Joao Havelange-t Budapestre, ahol megfelő felhajtással fogadták, nem mellesleg díszdoktorrá avatták a TF-en, olyan személyiségként, „aki a tiszta játék, az egyetemes béke híve, s a magyar sport nagy tisztelője”. A „tiszta játék” kitétel különösen tetszik, felteszem azért a hazai futballkorifeusoknak, leginkább Szepesi Györgynek (FIFA elnökségi tag) azért volt némi sejtése a háttérről.

Mindenesetre Havelange – a Népsportnak nyilatkozva – leszögezte, hogy nem politikus. „Jobban tetszik a »nagy szervező« kifejezés, amelyet egy francia lap aggatott rám. Talán ez fejezi ki legjobban eddigi, tizenöt éves elnöklésem eredményét. Amikor megválasztottak 1974-ben, olyan volt a szervezet, mint egy öreg, tiszteletre méltó dáma. Ma pedig, mint egy viruló, tetterős hajadon.”

Attól függ honnan nézzük – a világirodalom telis-tele van bukott hölgyekkel.