A szegény rokon bécsi diadala


Októberben két meccset játszott a magyar labdarúgó-válogatott 1976-ban, az első volt a fontosabb, hiszen az athéni világbajnoki selejtező volt. Mindenki megvolt győződve róla, hogy nyerünk, azután főként, hogy az európai kupák első fordulója után négy csapatunk maradt az ötből (BEK: FTC; KEK: MTK; UEFA-kupa: Videoton, Bp. Honvéd), ráadásul a Bp. Honvéd az Internazionalét ejtette ki. Nem hűtötte le a kedélyeket, hogy az Újpesti Dózsa súlyos vereséggel búcsúzott Bilbaóban az UEFA-kupától, az Athletic 5–0-ra nyert. A Népsport ugyanis ezt írta: „Felülmúltuk ellenfeleinket küzdőképességben, erőnlétben, játékfelfogásban.”
A görögországi válogatott meccsen a 68. percben Dimitriosz Papaioannou szerzett vezetést, Kereki Zoltán mellől Kosztasz Davourlisz középre lőtte a labdát, Tóth József és Kovács László kapus pedig elkésett. Aztán a 84.percben Pintér Sándor beadása után Kereki mindenkit megelőzött, túlugrott, és 8 méterről egyenlített. Látványos fejes gól volt, a lényeg pedig a címben: „Nehéz csatában kivívott döntetlen.” Másnap pedig az összegzés: „Fájó dolog a pontvesztés, de végül is örülhetünk a megszerzett egy pontnak. Még akkor is, ha ezzel tulajdonképpen jelentősen csökkentek továbbjutási lehetőségeink…” Mármint az 1978-as argentínai vb-re.

A Népsport kérdéseket tesz fel a meccs után. „Nem tud, vagy nem akar Ebedli embert fogni?” – ezzel kezdi, s Ebedli Zoltánnal függ össze a következő felvetés is: „Kitől várta a kapitány, hogy karmesterként összefogja, irányítja majd a csapat játékát? Ebedli 40–50 méteres labdákkal próbálta futtatni Fazekast, Pusztait, Váradyt. Ezek az átadások látványosak ugyan, de többségükben semmit érők: egy normálisan futó és labdát kezelő hátvéd mellett csak egészen kivételes esetben kezelhetők le.” A konklúzió az igazi kritika, e szerint „jobban is ki lehetett volna használni azt a három esztendőt, ami alatt tulajdonképpen erre a mérkőzésre készültünk”. Mármint az 1973-as magyar–svédet (3–3) követően, amikor elúszott a vb-szereplés.
Ezek után jött a bécsi meccs, amely nem igazán érdekelte az itthoniakat. („Túl frissen él még az emlékezetben az athéni félsiker vagy majdnem kudarc.”) A bécsieket sem, többen is lemondták a jegyelőrendelésüket. A Kurier azt írta, hogy most el lehet kapni a magyarokat, miközben megvédte a 21 éves Herbert Prohaskát, akit azzal ostoroztak, amivel nálunk Ebedlit: nem az emberfogás a kenyere.
A meccs előtt a Népsport közli a „láthatóan ideges, rossz hangulatban” lévő Baróti Lajos tiltakozását. „Igaz, hogy valamennyien győzelmet vártunk Athénban, és nagyon sajnálom, hogy ez elmaradt. Ennek ellenére indokolatlannak tartom azt a kritikát, azt a bírálatot, amellyel a sajtó illette a csapatot.” A Népsport mentegetőzésre kényszerül: „Egyébként volt már arra példa nem is egy, hogy az ehhez hasonló bírálat összehozta a csapatot, olyan csak azért is hangulatot alakított ki, amely aztán segített a mérkőzés sikeres megvívásában.”
Miközben Baróti elmondta, hogy nem bánta meg, kiket játszatott Athénban, Nagy III lett a jobbhátvéd, újra betette Várady Bélát, és először volt válogatott Törőcsik András.

Kezdés előtt Nyilasi Tibor állapota volt a téma, gyomorrontással érkezett Bécsbe, de vállalta a játékot – 45 percre. Ám ennyi idő is elegendő volt neki, hogy két gólt fejeljen – néhány perc alatt. A 3. percben „Pusztai az alapvonalnál érte el a labdát, középre akarta játszani, de a közbeugró Pezzeyről szögletre vágódott. Ebedli ívelte be jobbról a labdát, a keresztbe futó Nyilasi hét méterről, a jobbösszekötő helyéről kapura fejelt, és a labda a gólvonal előtt álló Oberhofer lábai között jutott a kapu bal oldalába. 0–1”. A 7. percben a második magyar gól, előtte Törőcsik bemutatta, mit tud. „A jobb oldalon látványos csellel becsapta Oberhofert, majd a keresztezni akaró Hickersbergert, aztán mértani pontossággal középre ívelt, és az ezúttal a balösszekötő helyén érkező Nyilasi öt méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 0–2”.
A 16. percben Nagy III János buktatta Wilhelm Kreuzot, a büntetőből Hans Krankl szépített (1–2), majd szünet után egyenlített Ausztria. Az 52. percben Prohaska szerelte Kerekit, Krankl gyorsabb volt, mint Nagy III és éles szögből szerzett gólt (2–2).
A legtöbben azt várták, hogy megfordul minden, de nem. Az 54. percben szabadrúgásból „Tóth J. ívelte középre a labdát, és a remek ütemben érkező Kereki 8 méterről a jobb felső sarokba fejelt. 2–3”. Alig több mint tíz perc elteltével pedig „Ebedli kitűnő labdát adott a jobb szélen felfutó Török elé, a jobbhátvéd beadott és a jobbösszekötő helyén álló Kereki a levegőbe felugorva, jobb belsővel úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a jobb oldali kapufa tövéről pattant a hálóba. 2–4”.
Ez nem várt fordulat volt, az eredmény pedig osztatlan öröm. A Népsport dicsérte a viharos kezdést, ami meglepetés volt a „szövetségi kapitány elkeseredettsége, a játékosok letörtsége, általában a kedvezőtlen előjelek” után. A lap optimistára váltott, azt írta, nem számít, hogy ez „csak” barátságos meccs volt, most már nem érdekes, miért nem sikerült hasonló játékkal szolgálni a görögök ellen, ahol a tekintélyen túl is nagy volt a tét. A lap szerint „nem szabad ezt a kérdést így nézni, mert a jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a csalódás után talpra tudott állni a csapat, hogy győzelemmel sikerült zárnia válogatottunknak az 1976-os idényt. Jobb érzéssel, nagyobb önbizalommal kezdhetik el majd a télen a keret tagjai a felkészülést a tétmérkőzéseken való tavaszi szereplésre.”
Baróti Lajos szövetségi kapitány: „Az az érzésem, hogy az osztrákok egy kissé lebecsültek bennünket, mi pedig »szegény rokonként« érkeztünk. A csapat derekasan harcolt, jól játszott, elégedett vagyok, mert a kritikus időszakban is újítani tudtunk. Nyilasit gyomorbántalmai miatt cseréltem le.”
Ami a játékosokat illeti Kovács „mindig a helyén volt”. A védelemben Nagy III „többször megingott”, Bálint „erőssége volt a csapatnak, nemigen játszották át”, Kereki „szünet után valósággal remekelt”, Tóth J. „helytállt”. A középpályán Nyilasi „két remek fejeséből gól született, ezzel nagy nyugalmat kölcsönzött a magyar csapatnak”. Ebedli „bebizonyította, hogy tud fegyelmezetten játszani”, Pintér „az első félidőben bejátszotta az egész pályát”. Elöl Pusztai „az első félidőben volt veszélyes”, Törőcsik „igazolta tehetségét, ötletesen, bátran játszott, ügyesen változtatta a helyét, előkészített”, Magyar „nagyon igyekezett”. A cseréknél Rab „hasznos tagja volt a csapatnak”, Török „higgadtan, magabiztosan játszott”.
Az év végén Baróti Lajos és a Népsport is visszatért az októberben történtekre. Higgadtan. „Azt hiszem, nincs semmi abban, ha kijelentem, hogy a csapat felkészítésében én is hibáztam. Talán túlságosan is bíztam Fazekas nemzetközi tapasztalatában, cselező képességében, és Váradi lövőerejében. Megmondtam a két játékosnak, hogy változatlanul kitűnő labdarúgónak tartom őket, de amit a válogatottban nyújtottak, az kevés” – így a kapitány. A Népsport pedig: „A sportemberek között, egy rosszul sikerült mérkőzés után, nincs helye az érzékenykedésnek, a bírálat miatti letörtségnek, duzzogásnak. A közéleti szereplésnek szigorú törvényei vannak. Az elismerésért a világ leghíresebb sportolóinak is napról napra, versenyről versenyre meg kell harcolniuk.”
Nem mellesleg a válogatott veretlen volt 1976-ban, ötször nyert, ötször ikszelt. Baróti 32 játékost szerepeltetett.

Felekit kirúgták, Szepesi megúszta – vajon miért?

Népsport: Lőszergyári capriccio – 140 éves az Arsernal FC

Népsport: Párizsba beszökött a futball

Népsport: ketten beszéltek, tizenegyen győztek

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján



