Hat magyar biztos érmes

P. T.P. T.
2002.05.31. 23:05
Címkék
Hat magyar férfi ökölvívó utazott el a hét elején Athénba, és mindannyian éremmel térhetnek haza. Az ugyebár, már csütörtökön eldőlt, hogy Bedák Zsolt (54 kilogramm) és Garai Emil (91) beverekedte magát a szombati elődöntőbe, tegnap pedig még négy csapattárs csatlakozott a duóhoz.Elsőként a 63.5 kilót nyomó Maczik Róbert, aki – hallhattuk az érthetően elégedett Szántó Imre szövetségi kapitánytól – segédpontokkal nyert. Persze, a lényeg, hogy győzött az ír McCloskey ellen. Példáját követte Balog Vilmos, ő a jugoszláv Ajetovicsot intézte el nem kis küzdelemben. A 71 kilósok küzdelme újabb jugoszláv kudarcot hozott – a magyar tábor örömére Balzsay Károly hárommal több értékelhető ütést vitt be, mint Sjekloca. Hidvégi György (81) volt az egyetlen, aki nem bokszolta végig az előírt négyszer két percet. A házigazdák egyik kedvencét, a bírók támogatását is élvező – ám kihasználni nem tudó – Hasapist a negyedik menetben megmentették az illetékesek a további pofonoktól.
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája