Gyilkos hangulatú Tyson, szótlan Lewis

2002.06.07. 12:53
Címkék
Mike Tyson a mérlegelésen is megtartotta némasági fogadalmát, és ezúttal Lennox Lewis sem óhajtott nyilatkozni. A memphisi Pyramid Arénában magyar idő szerint szombaton hajnali háromkor sorra kerülő nehézsúlyú vb-címmeccs előtt a biztonság kedvéért még a mázsáláskor sem engedték egymás közelébe a két dinamitöklűt. Lewis három órával korábban állt a mérlegre, mint Vas Miki, s kevéssel többet nyomott, mint ellenfele. Az újságírók távoztakor megpróbálták ugyan feltartani, mindhiába: a kisnadrágos Lennox szótlanul indult vissza Tunicába, a Memphistól 30 kilométerre fekvő edzőközpontjába.Tysonnal is megértették, hogy momentán nem szóban kell megnyerni az összecsapást, így az utolsó mondatokat ő is csupán véletlenül bökte ki. Még a hétközi, edzőtermi tréningje után az utcán vetette oda a tömegnek: "Készen állok! Meg fogom ölni!”Egyébiránt Mike is valamivel nehezebb, mint annakelőtte. A hízókúrát (no jó: izomtömeg-növelést) új edzője, Ronnie Shields rendelte el, aki amondó, jobb húsban még ütésállóbb tanítványa, s az sem hátrány, hogy így nagyobb súlyt vihet át megrendítő ütései alkalmával a nálánál testesebb Lewis ábrázatába. (nso)
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája