Már Kubára hangolnak

L. P. I.L. P. I.
2002.06.27. 21:37
Címkék
Akárcsak korábban már két ízben, legutóbb hat évvel ezelőtt, az idén is a kubai főváros, Havanna ad otthont szeptember harmadik hetében a juniorok világbajnokságának, immár a tizenkettediknek. A magyarok számára a hasonló eseményekre immár hagyományosan a nyár közepén Siófokon lebonyolítandó Balaton-bajnokság jelenti a fő felkészülési állomást – a viadalt az idén, a Héraklész-programmal való szoros kapcsolatot demonstrálandó, Héraklész-Balaton-bajnokságnak hívják.Amint azt Svasznek Jenő utánpótlás-szakágvezető, a KSI vezetőedzője és a Héraklész-pogram sportági instruktora elmondta: a legtehetségesebb hazai bunyósok igazán sűrű mezőnyben bizonyíthatják, hogy szorult beléjük spritusz, hiszen a mieinken kívül 18 ország öklözői neveztek a Balaton partján.Egészen vasárnapig zajlanak a csaták, a hét utolsó napján délelőtt tíz órától kerül sor a döntőkre – a labdarúgó-világbajnokság 13 órás fináléjáról tehát már senki sem marad le. Ebből is kiderül: a szervezők mindenre gondoltak. Csak aztán Kubában se érje majd meglepetés az ifjú bunyósokat.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
39 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
44 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája