Roy Jones ismét gálázhat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.09.06. 22:40
Címkék
Hivatalos kihívójával, a WBC (Bokszvilágtanács) világranglista-vezetőjével, az angol Clinton Woodsszal méri össze az erejét szombaton Roy Jones Junior (46–1), mégis sokan már előre fanyalognak a csata miatt. Az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), a WBA (Bokszvilágszövetség) és a WBC amerikai világbajnoka ugyanis külön kategóriát képvisel a félnehézsúlyúak között, és hiába áll oda elé bárki, még csak a dolgát sem tudja megnehezíteni. Jonesnak talán egyetlen "normális” ellenfele lehetne, a német Dariusz Michalczewski, vele azonban évek óta kerülgetik egymást, mindketten – különösen az európai – jobbára középszerű riválisokkal párbajoznak, majd lelkesen üzennek a másiknak, aztán eltűnnek."Sosem nézem, kivel bunyózok, hogy őszinte legyek, ez nem érdekel. Ráadásul nem is én választom ki a soron következő ellenfelemet” – nyilatkozta az amerikai virtuóz. Tény, Woodstól – dacára világranglista-helyezésének – nem kell rettegnie a világbajnoknak. Az európai bokszoló riválisai közül tizenheten még az ötvenszázalékos rekordot sem érték el, márpedig ellenük nem nehéz javítani a statisztikán. Az angol legutóbb honfitársával, Clint Johnsonnal mérkőzött, akinek 9–11–1 volt akkor a mérlege. Azért Jones picit más kategória…Nem meglepő egyébként, hogy Jones menedzsmentje más súlycsoportok felé kezdett el tapogatózni. Woods után a következő riválisok jöhetnek szóba: Michalczewski (ebben szinte senki sem hisz), Bernard Hopkins (a középsúly első számú alakja), Vaszlij Zsirov (a világ talán legjobb cirkálósúlyú bokszolója) és John Ruiz (a WBA nehézsúlyú világbajnoka). Reménykedni azért szabad!Tv: a Sport1 szombatról vasárnapra virradóra 2.45-től élőben közvetíti a portlandi gálát
Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
30 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája