Új szerződést is ért az öv

2002.10.10. 21:21
Címkék
A Jim Murray ellen sikerrel megvívott címmérkőzés nem csupán a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoki övét hozta Erdei Zsolt "konyhájára, hanem egy új szerződést is. Az Universum Box-Promotion vezérkara ugyanis négy évvel, 2006 végéig meghosszabbította a 13 összecsapás után is veretlenül álló magyar bunyós szerződését.
Joppy megvédte a címét

TOKIÓ. Továbbra is William Joppy (35–2–1) a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú világbajnoka. Az amerikai öklözô a tizedik menetben kényszerítette feladásra kihívóját, a japán Hozumi Naotakát (21–4–1).
Joppy megvédte a címét

TOKIÓ. Továbbra is William Joppy (35–2–1) a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú világbajnoka. Az amerikai öklözô a tizedik menetben kényszerítette feladásra kihívóját, a japán Hozumi Naotakát (21–4–1).
"Már a meccs napján aláírtuk a megállapodást, csak nem tartottuk különösebben fontosnak, hogy ezt nyilvánosságra is hozzuk – nyilatkozta lapunknak Erdei Zsolt. – Aláírtam, és kész. Ez nem volt olyan meghatározó pillanat az életemben, mint mondjuk amikor aláírtam az első szerződésemet az Universumhoz. Picit természetesen módosítottunk az első megállapodásunkon, elsősorban a címmeccsekre való tekintettel. Az elsőben például nem volt feltüntetve, hogy címmérkőzésen mennyit kereshetek, ebben benne van, ráadásul azt is tudom, hogy számíthatok egyévi garantált fizetésre. Ha például csak egy meccset vívok egy évben – remélem, ez az eset nem fordul elő! –, és az ebből származó jövedelmem kevesebb, mint az előző évi, akkor a klubom pótolja a különbséget. Magyarul: most már éves szinten számíthatok egy garantált pénzösszegre. Csak azt sajnálom, hogy a meccsszámot nem garantálják, igaz, címmérkőzések esetében ezt már nagyon nehéz lenne…”
Erdei elárulta, az Universumnál mindenki elájult a debreceni rendezvény sikerétől. "Minden rendben volt, mindenki nagyon örült, csak az egyik csütörtöki magyar napilapban megjelent egy cikk… – mondta Madár. – A szerző azt kezdte el firtatni, hogy mit jelent ez az interkontinentális bajnoki öv, hogy miért nem vagyok fent a tízes ranglistán, hogy miért csak hurkákkal bokszolok. Nem értem, miért mondják azt, hogy ha győzök, akkor azt egy hurka ellen teszem meg. Nem tudják elképzelni, hogy én egy jó bokszolót is meg tudok verni? De az az igazság, hogy ez a kis becsmérlés sem zavart igazán, mert amit én Debrecenben átéltem, azt nem veheti el tőlem senki!” Erdei egyébként a következő világranglistán automatikusan a tizenötben lesz a WBO-nál, ez ugyanis kijár az interkontinentális bajnoknak.
A jelenleg itthon pihenő Erdei a jövőjéről egyelőre keveset tud. Annyi biztos, hogy a következő hét elejét még mindenképpen Magyarországon tölti, de utána jelentkeznie kell Hamburgban. Az edzésekkel azonban nem vár addig, hanem már a kiutazása előtt elkezdi a futást, illetve az erősítést, elvégre 2002-ben még legalább egy találkozó vár. Azt az ütközetet nyolc menetre tervezik – tehát szó sincs címvédőmérkőzésről –, a helyszín és az időpont azonban még kérdéses. Az egyik lehetséges párosítás november 23. és Dortmund, a másik pedig december 7. és Las Vegas. Madár inkább az utóbbit favorizálná, és alighanem a klubja is inkább a Vladimir Klicsko nevével fémjelzett bokszesten vetné be…
Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
3 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
17 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
18 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
18 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
28 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
30 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
32 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
41 perce