Csötönyi Sándor az AIBA-vb tagja

2002.11.02. 22:59
Címkék
A hét második felében Egyiptom fővárosában, Kairóban tartotta soros tisztújító kongresszusát a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA). A magyarok számára nem kis tétje volt az afrikai összejövetelnek, hiszen nem csupán dr. Jákó Péter orvosbizottsági elnöki pozíciója forgott kockán, de az idén az európai szövetségnél már alelnökségig jutó Csötönyi Sándor magyar elnök is kandidált a végrehajtó bizottságba. Nyugodtan kijelenthető, hogy teljes sikerrel zárult a mieink kairói látogatása, Jákó doktort ugyanis szinte vita nélkül választották újra a posztján, míg Csötönyi annak ellenére is befutott, hogy Európát a vártnál kevesebb ország képviselte a kongresszuson – azaz néhány biztosnak hitt szavazat nem kelt útra Egyiptom felé. Azt ebben a részrehajlásoktól sem mentes, sokszor végtelenül szubjektív sportágban nem is kell hangsúlyozni, hogy a kontinensen betöltött magas tisztség mellé mennyire jól jöhet a Csötönyi-féle vadonatúj bizottsági tagság. Az AIBA elnöke a pakisztáni Anwar Chowdry maradt, míg főtitkárként az amerikai Baker helyén a török Doganeli dolgozik majd a jövőben.
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
7 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
35 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
40 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája