Dudás Tibor a Vasasba igazolt

L. P. I.L. P. I.
2002.12.11. 22:04
Címkék
Dudás Tibor pályafutása tökéletes mederben halad. A KSI 60 kilós korosztályos éremhalmozója (hogy mást ne mondjunk, junior-vb-n és Eb-n, illetve kadett Eb-n is állt már a dobogón) szombaton ezüstérmet vehetett át a felnőttek országos bajnokságán, jövőre pedig már az ugyanitt öt aranyig jutó, összesen hét érmet begyűjtő honi szupercsapatban, a Vasas-Rica Hungáriában villoghat.Dudás megítélése egyöntetű: régen nem húzott kesztyűt ilyen tehetséges srác a magyar szorítókban, mind mozgáskultúrában, mind keménységben remekek az alapjai, amiket a Svasznek Jenő vezette Központi Sportiskolából visz magával a Fáy utcába.
"Elsősorban Dudás szenvedélyes sportágszeretetét emelném ki, amit bizonyára otthonról hozott, hiszen a hetvenes években az édesapja éppen nálam bokszolt – mondta jövőbeni tanítványáról Szántó Imre, aki nem csupán klubedzőként, a válogatott keret szakmai irányítójaként is testközelből figyelheti Dudás fejlődését. – A gyorsasága, a bátorsága és a keménysége egyértelműen átlagon felüli, jó a közelharcban, még akkor is, ha az ellenfél megközelítésében van mit tanulnia, no meg a lábmunkáján is javítani kell. Alkatilag tökéletes könnyűsúlyú, remélhetőleg hosszú évekig nagy értéke lehet ennek a súlycsoportnak.”Leszúrták Horváthot

Budapest. Egy Wesselényi utcai fitneszteremben leszúrták a 39 éves Horváth "Ali” Aladár profi öklözőt, aki kórházba szállítás közben meghalt. Az egykor amatőrként is öklöző Horváth Erdei Zsolt debreceni gáláján is kesztyűt húzott, hivatásos mérlege 1–15 volt.
Dudás mellett a szintén junior-válogatott 63.5 kilós Kállai Tibor is a Vasas öklözője lesz.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Anglia–Spanyolország

Minden más foci
1 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
3 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
9 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
14 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
17 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
18 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
37 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
37 perce