Kétszáz résztvevőt várnak az Európa-bajnokságra

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2002.12.20. 21:13
Címkék
2003. május 11. és 18. között rendezik meg Pécsett a női ökölvívó Európa-bajnokságot. Erre a baranyai megyeszékhely legnagyobb fedett sportlétesítményében, a Lauber Dezső Sportcsarnokban kerül sor. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke egy csütörtöki, a pécsi városházán tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az Európa-bajnokságra az előzetes információk szerint hat-nyolc ország teljes csapattal érkezik. A szervezők körülbelül 200 indulót várnak, a legutóbbi, franciaországi Eb-n 157-en neveztek.
Az már biztosnak látszik, hogy Pruzsinszky Ivett (ő a közelmúltban ideiglenesen visszavonult) és Kovács Mária személyében két magyar női világbajnok is rajthoz áll. A döntőket május 18-án, szombat este tartják meg. Az előkészületekről Csötönyi Sándornak február 8-án, Bukarestben kell beszámolnia az Európai Ökölvívó-szövetség (EABA) előtt."Kilenc magyar város szerette volna megrendezni az Európa-bajnokságot, végül is Pécsre esett a választás, a szövetségünk elnöksége egyhangúlag a baranyai megyeszékhely mellett tette le a voksát. Az szólt mellette, hogy ez a város különösen sokat tett a sportágért, a női ökölvívás egyik hazai fellegvára és az utánpótlás-nevelésben is kitűnik. Ez lesz az utóbbi években az ötödik olyan világverseny, amelyet hazánk rendezhet meg. Tavaly márciusban az én vezetésemmel már megalakult a női Európa-bajnokság szervezőbizottsága. Bizton állíthatom, jó kontinensbajnokságot rendezünk majd. A viadal megrendezése körülbelül 200 millió forintba kerül” – mondta Csötönyi Sándor.Újabb Universum-díjak

BWAA. Újabb díjat vehet át az Erdei Zsoltot is foglalkoztató hamburgi Universum Box-Promotion: az amerikai ökölvívó-szakírókat tömörítő Boxing Writers Association of America (BWAA) szervezet Klaus-Peter Kohl mérkőzésszervezőt és Fritz Sdunek edzőt választotta az év legjobbjának. Eddig még nem volt rá példa, hogy amerikai díjkiosztón két németet jutalmazzanak. Az Universum már novemberben is aratott, a WBO (Bokszvilágszervezet) 15. közgyűlésén eddig példátlan módon öt kitüntetést adományozott az istállónak.

Címvédések Oszakában

OSZAKA. Két címvédést hozott az Oszakában megrendezett profigála. A venezuelai Noel Arambulet (19–2–1) pontozással verte meg a japán Hosino Keitarót (22–9), és megőrizte a WBA (Bokszvilágszövetség) minilégsúlyú koronáját. A hazaiak becsületét Tokujama Maszamori (27–2–1) mentette meg, aki a Fülöp-szigeteki Gerry Penalosa (46–5–2) elleni pontozásos diadalával megtartotta a WBC (Bokszvilágtanács) kisharmatsúlyú világbajnoki övét.
Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnél: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstoppot rendeltek el

Minden más foci
5 perce

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
8 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
16 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
30 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
33 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
34 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik