Erdei negyedszer Berlinben

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.01.10. 21:59
Címkék
Erdei Zsolt, a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka legközelebb február nyolcadikán, Berlinben lép a kötelek közé. Az eddigi tizennégy meccsét kivétel nélkül megnyerő magyar öklöző riválisa egyelőre nem ismert, de tudva azt, hogy Madár csak a közelmúltban kezdte meg a felkészülést, aligha címvédő összecsapásra kerül sor.
"Én még azt sem tudom, mikor bokszolok – válaszolta érdeklődésünkre Erdei. – Szombaton jön majd az edzőm, Fritz Sdunek, és akkor már pontosabb információkkal szolgálhatok. A héten kezdtem el a komolyabb edzéseket, az ünnepek miatt egy pici súlyfölösleg is van rajtam, ettől eltekintve semmi gondom sincs. Most mét természetesen nem vagyok a csúcson, de február nyolcadikáig minden összeállhat. A jövő hét jelentős részében még Hamburgban húzom az igát, január tizenkilencedikén indulunk a Kanári-szigetekre edzőtáborozni, a lassan megszokottá váló környezetben biztosan felpörgök. Az utolsó héten pedig a formába hozás utolsó fázisára már újra Németországban kerül sor.”Berlinben – Erdei egyébként már háromszor bokszolt a városban, előbb Julius Galt győzte le a második menetben, majd Jesse Coronát verte meg technikai K. O.-val, végül Roberto Coelhót győzte le pontozással – Thomas Ulrich és Sinan Samil San Európa-bajnoki címvédő mérkőzése jelenti a fő attrakciót. A félnehézsúlyú német az olasz Silvio Brancóval, míg a nehézsúlyú török a brit Danny Williamsszel párbajozik.Azt még nem tudni, hogy Berlin után hol lép fel Erdei, de még az is elképzelhető, hogy március nyolcadikán is bokszol. Akkorra Hannoverbe terveznek gálát az Universum vezetői, azon a rendezvényen védené meg a WBO nehézsúlyú koronáját az ukrán Vladimir Klicsko.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
17 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
22 perce

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
25 perce

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
25 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
47 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
57 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik