Szűcs megint válogatott

L. P. I.L. P. I.
2004.04.07. 21:18
Címkék
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége döntött a hónap végén és május elején esedékes két hátralévő olimpiai kvalifikációs tornán részt vevő magyar csapat összetételéről.
Oltványi Dávid (51 kg) Balzsay Károly (75) és Hidvégi György (91) Göteborgban is megkapja az esélyt a kvótaszerzésre, akárcsak Bakiban Kurtucz Csaba (+91). A Svédországban április 20. és 25. között ringbe lépő társulatban az 57 kilós induló személye a hosszú hetek óta betegeskedő Kertész Henrik egészségi állapotától is függ, vagy ő, vagy Ladányi Róbert húzhat kesztyűt. Kisváltósúlyban (64 kg) az eredendően egy kategóriával lejjebb bokszoló junior-vb-bronzérmes Dudás Tibor (Vasas-Rica Hungária) kap némileg váratlan lehetőséget. Az azeri fővárosban ugyanakkor ismét a két évvel ezelőtti Eb-harmadik Szűcs István csatázhat a 81 kilós kvótáért.
Végérvényesen eldőlt az is, hogy Göteborgba nem utazhat a csapattal a múlt heti, varsói tornán a fia mérkőzését feladó id. Balzsay Károly – Szántó Imre kapitány munkáját Bacskai Imre segíti majd. Magyarország a pulai Európa-bajnokság és a vasárnap befejeződő plovdivi és varsói torna után négy biztos olimpiai kvótával rendelkezik: Bedák Pál (48 kg), Bedák Zsolt (54), Káté Gyula (60) és Balog Vilmos (69) már készülődhet Athénra.

Az eddigi kvalifikációs tornákról bővebben:
Bedák, Balog: aranyérem
Újabb két kvóta Athénra
Balzsay most sem szerzett kvótát
Négy magyar esélyes maradt
Apró lépések Athén felé
Két kvótaeséllyel kevesebb
A második kör következik
NB I B: BKV Előre–Dunaújvárosi FC 1-1
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája