Új ellenfelet kap Erdei Zsolt

2004.04.16. 22:02
Címkék
Amint már az ellenfélválasztásnál jeleztük, a profibokszban semmit sem lehet biztosra venni addig, amíg a két bunyós nincs ott a ringben.
Úgy tűnt, minden sínen van, és Erdei Zsolt május 8-án a román születésű, spanyol színekben bunyózó Alejandro Lakatus ellen védheti meg első alkalommal a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét. Aztán pénteken beütött a krach, Lakatus betegség miatt lemondta a dortmundi fellépést. Három héttel a találkozó előtt… "Nem örülök neki, hogy így történt, de ez van, ezt kell szeretni. Majd az Universum eldönti, ki ellen kell megvédenem az övemet" – mondta lapunknak Erdei Zsolt.A gála, benne Madár címvédő összecsapásával természetesen nem marad el, de az ellenfél személye egyelőre még nem ismert. Információink szerint könnyen képbe kerülhet az argentin Hugo Hernán Garay (20–0), aki éppen a Lakatus elleni, tavaly novemberi diadalával szerezte meg a WBO hivatalos kihívói titulusát. A boxrec.com internetes szaklap például kész tényként közli az Erdei–Garay találkozót, hiszen a következő hetek sorsolásában már ott szerepel a magyar és az argentin bunyós ütközete.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája