Most már nem lehet hibázni

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2004.04.19. 22:44
Címkék
Az utolsó lehetőség következik. Súlycsoportonként hat európai olimpiai kvóta már elkelt Athénra, négy a pulai Eb-n, kettő a március végi, varsói viadalon, kategóriától függően maradt kettő, egy  illetve egy sem&
Bizony, hiszen a rendező görögök hat szabadkártyára tarthattak igényt, és be is futott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetséghez a lista: 60, 64, 69, 75, 81 és 91 kilogrammban vett magához egy-egy helyet a házigazda. Ebből egyszersmind az is kiderül, hogy az eleve csak hét európai kvótára taksált 91 kilóban formalitás a ma kezdődő göteborgi torna, Hidvégi György a legjobb esetben az első számú tartalék pozícióját szerezheti meg. (Ettől még nem reménytelen a helyzete, hiszen névre szólnak az indulási jogok, sérülés bármikor közbejöhet, mi több, 1996-ban Atlanta előtt volt olyan is, akit az FBI törölt a mezőnyből…)

Hidvégi lecsúszhat az olimpiáról (fotó: Pluzsik Tamás)
Hidvégi lecsúszhat az olimpiáról (fotó: Pluzsik Tamás)
Hidvégi lecsúszhat az olimpiáról (fotó: Pluzsik Tamás)
És a száraz tények: 51, 57, 64 és 75 kilóban a két göteborgi döntős eljut Athénba, míg a bronzmecscsek győztesei lesznek az első számú tartalékok. Légsúlyban (51 kg) a Varsóban kiválóan helytálló Oltványi Dávid ismét lehetőséghez jut, pehelysúlyban (57) végre felépült kínzó nyálkahártya-gyulladásából a vb-negyeddöntős Kertész Henrik, kisváltósúlyban (64) az eredetileg 60 kilós szupertehetség, Dudás Tibor élvezi Szántó Imre kapitány bizalmát, középsúlyban (75) pedig Balzsay Károlynak illene bizonyítania, hogy a kontinens nyolc legjobbja között azért bőven ott a helye. A 2002-es Eb ezüstérmesére egyébiránt az ugyanott harmadik francia Diambang, a pulai Eb-n Kareszt lefejelő cseh Adamek és a kemény szerb Szjeklocsa lehet a leginkább veszélyes – de egyikük sem jelenthet számára megoldhatatlan feladatot, sőt.
Négy magyar kvóta mindenesetre biztos: Bedák Pál (48 kg), Bedák Zsolt (54), Káté Gyula (60) és Balog Vilmos (69) már olimpiai résztvevő.

Olimpiai kvalifikációs torna, Göteborg. A magyar résztvevők. 51 kg: Oltványi Dávid (Kecskeméti SC). 57 kg: Kertész Henrik (Debreceni Pikoló Kaszinó). 64 kg: Dudás Tibor (Vasas-Rica Hungária). 75 kg: Balzsay Károly (Vasas-Rica Hungária). 91 kg: Hidvégi György (MTK)
Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
11 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
14 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
25 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik