Csak megrepedt a kézfej

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.09.13. 22:38
Címkék
Az orvosi diagnózisok szerint nem következett be a legrosszabb, azaz nem tört el Erdei Zsolt bal kézfeje.
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
Erdei nem erôltetheti meg a kezét
"Hétfő reggel voltam kórházban, és azt mondták, hogy csak megrepedt az egyik csont - mondta a WBO-világbajnoki övét Alejandro Lakatus ellen másodszor megvédő Madár. - Az orvos kétszer is megröntgenezte a kezemet, hogy valamit felfedezzen, azt látta, hogy be van dagadva, és lila a kézfejem, de mindenképpen biztos akart lenni a dolgában. Végül kiderült, csak megrepedt, ráadásul gipsz sem kell rá, mert a körülötte lévő csontok fixen tartják. Persze, megerőltető munkát egy ideig azért nem végezhetek."
Más kérdés, hogy nem is nagyon akar megerőltető munkát végezni Erdei - bár szerinte a mai nap éppen alkalmas lett volna az edzések elkezdésére, mondjuk egy kis favágással… -, hiszen megkezdte jól megérdemelt pihenőjét. Két hétig még itthon tartózkodik, majd barátnőjével, Arabellával elutazik Ibizára, kéthetes vakációra. És még azt követően is pihenhet, hiszen a következő öszszecsapására csak 2005 januárjában vagy februárjában kerül sor.
Legfrissebb hírek

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
5 perce

NB I: Puskás Akadémia FC–Paksi FC

Labdarúgó NB I
9 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
9 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
10 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
11 perce

Egy félidő után Gavrics góljával vezet az ETO FC Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
18 perce