Matolcsi kiütéssel nyert

2004.10.08. 22:28
Címkék
Előzetesen pro és kontra is benne volt a kiütés lehetősége a Gotthard Hinteregger (24-7-1, 12 K. O.- T. K. O.)-Matolcsi József (19-6, 13) mérkőzésben, végül a magyar fiúnak jött össze a diadal, és ezzel övé lett az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki öve.
A Londonban megrendezett mérkőzés elején jobbára Matolcsi irányított, az osztrák címvédő sokkal kevesebbet ütött, ugyanakkor hatásfok tekintetében egyértelműen nála volt az előny. Veres László edző-menedzser szerint Hinteregger négyszer találta el tisztán kihívóját, a bírónak pedig pontosan ennyiszer kellett számolnia a magyarra.A hetedik felvonás után Veres azt kérte tanítványától, hogy üssön minél több balhorgot - addig ezt hanyagolta -, illetve nyerje meg a hátralévő összes menetet, különben esélye sincs a pontozóknál. Matolcsi az első utasítást betartotta, a másodikat viszont nem, igaz, emiatt nem érheti őt szemrehányás. Tekintve, hogy már csak egyszer kellett bemennie a ringbe. A nyolcadikban ugyanis egy hatalmas balhoroggal telibe találta Hintereggert, aki hosszú ideig még a padlóról is képtelen volt felkelni.Folytatásról szó sem lehetett, így Matolcsié lett az IBF öve.
Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
3 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
10 perce

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
23 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
24 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
28 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
37 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
49 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
1 órája