Ez nem az a Rocky

FÜZESY ZOLTÁNFÜZESY ZOLTÁN
2005.01.25. 20:33
Címkék
A fenti címmel írta meg önéletrajzát Rocco Barbella, az egykori fiatalkorú bűnöző és katonaszökevény, aki körözése miatt nevét Rocky Grazianóra változtatta.
A már idôs Graziano, 1981-ben
A már idôs Graziano, 1981-ben
A már idôs Graziano, 1981-ben
A már idôs Graziano, 1981-ben
A már idôs Graziano, 1981-ben
A már idôs Graziano, 1981-ben
A középsúlyú világbajnoki címet 1947. július 16-án nyerte el a hozzá hasonlóan sziklakemény Tony Zale-től: kiütötte a hatodik menetben. Zale ellen volt még két emlékezetes mérkőzése, amelyeken már ő maradt alul - a pontozókra nem is volt szükség. 1952 tavaszán közel állt a trón visszaszerzéséhez, a harmadik menetben padlóra küldte a címvédő Sugar Ray Robinsont, de elkönnyelműsködte a csatát, védekezés nélkül akarta lefiniselni ellenfelét.

A cím arra utal, hogy valakinek nagyon kellett szeretnie őt "odafent", hogy ama környezetből indulva (kisgyerekként meg kellett verekednie más gyerekekkel, részeges apja fogadásokat kötött hasonszőrű haverjaival, hogy a csemeték közül ki üti le előbb a másikat), és ahogyan fiatalkorú bűnözőként az élete indult, megkapta a lehetőséget az ökölvívással való találkozásra, és ezen keresztül arra, hogy megtalálja az utat a társadalomba.

A könyv bestseller lett, hamarosan meg is filmesítették, Paul Newman játszotta Graziano szerepét a hasonlóan sikeres filmben.

Ezt tűzi műsorára a TCM tévécsatorna szerda éjszaka. A Telehold műsorújság a következő előzetest adta: "Valahol odafönt. Amerikai életrajzi film (1956). Rocky Marcianónak, a nehézsúlyú bokszolónak nemcsak ellenfeleivel, hanem bűnöző múltjával is meg kell küzdenie a világbajnoki címért."

Szegény Marciano biztosan forog a sírjában. Semmi köze a film főhőséhez. Az egyetlen nehézsúlyú világbajnok volt, akit soha senki sem tudott legyőzni. Sohasem volt bűnöző, sőt, templomba járó, családjának élő ember volt…
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
32 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
53 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája