A magas bokszoló nagyot esik - ez is a magyar mellett szól

2007.11.20. 22:29
Címkék
„Pulykafilét ebédeltem salátával és almakompóttal. Másfél éve tudományos módon étkezem, nem is kell fogyasztanom” – hangsúlyozta a módszeres felkészülés fontosságát a WBO veretlen félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt Drezdában, szombati – kilencedik – címvédő összecsapása előtt.

Szászország fővárosában, Drezdában már egyre jobban érződik a szombati Universum Champions Night profiboksz-gála közelsége. Hétfőn megtartották a – többek között – két világbajnoki címmérkőzéssel fűszerezett est hivatalos nemzetközi sajtóértekezletét, kedden délután pedig az úgynevezett sajtóedzést.

A fő műsorszám, az Erdei Zsolt (27 gy., 17 KO)–Tito Mendoza (36 gy., 28 KO, 7 v.) összecsapás résztvevőit, ahogy az már járja, ezúttal sem ugyanabban a szállodában helyezték el. „Madár” a négycsillagos Hotel Maritim lakója, míg a Radamesre keresztelt, de csak becenevén, Titóként emlegetett panamai pedig a hasonló kategóriájú NH Hotel Dresdenben szállt meg.

Erdei kedden ebéd után nyilatkozott lapunknak - hogy mit, azt elolvashatják a szerdai Nemzeti Sportban.
Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
48 perce

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik