Ökölvívás, Bocskai emlékverseny: három magyar már döntős

2008.01.19. 01:55
Címkék
Bedák Pál, Oltványi Dávid és Varga Miklós győzelemmel zárta pénteki mérkőzését az 52. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, így három magyar biztosan ringbe léphet a szombati finálék során Debrecenben.
Nem kezdődött jól magyar szempontból a viadal harmadik napja, miután az első két elődöntőben előbb Ungvári Miklós (48 kg), majd a helyiek kedvence, Kalucza Norbert (51) is kikapott. Mindketten moldáv versenyzőtől, előbbi Rishkantól, utóbbi pedig Samloilencótól szenvedett nagy különbségű vereséget.A harmadik párban következett Bedák (51 kg), a 48 kg 2005-ös világbajnoki ezüstérmese a román Iulius Florin Poczo ellen, s már az első menetben eldöntötte a mérkőzést (6-0). A kispesti kiválóság a jó kezdés után tovább tudta növelni előnyét, s noha a végére kialakult 17-4-es pontozás kissé túlzó volt, megérdemelten jutott fináléba.Bedák után a tavalyi vb-n kiválóan szerepelt Oltványi Dávidot (54) szólították ringbe. A szegedi öklöző ezúttal is okosan bokszolt, az őt folyamatosan üldöző német Hafid Boujit rendszeresen pontos ütésekkel előzte meg, így hamar előnyt szerzett, melyet menetről menetre növelni tudott, s végül nagy különbséggel, 27-6-ra nyert.Az 57 kg-ban is volt hazai érdekelt, Ráth Miklós személyében: a Vasas versenyzője nagy csatát vívott a francia Hicham Zioutival, ám 12-9-re kikapott, így bronzéremmel zárta a tornát.Egy kategóriával feljebb a hajdúsámsoniak válogatottja, Varga Miklós remekül bokszolt, elődöntőjében görög riválisára, Teodor Papazovra kétszer is számolni kellett, így nem volt meglepő a hazai öklöző 22-8-as sikere.Az elődöntők további programjában még hét magyar lép szorítóba, köztük a junior világbajnok Bacskai Balázs (69) és a vb-negyeddöntős Darmos József (91). MTI
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik