Amatőr ökölvívás: a szövetség felzárkóztatási programot indít

MTI MTIMTI MTI
2010.01.28. 18:50
Címkék
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) januártól három városban "Vedd fel a kesztyűt" mottóval felzárkóztatási programot indít hátrányos helyzetű, általános iskolás korú fiatalok számára - jelentette be csütörtökön Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke Kecskeméten.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a MÖSZ a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) segítségével tudja beindítani a szövetség által kidolgozott szakmai programot Kecskeméten, Pécsett és Salgótarjánban.

A cég húszmillió forinttal szponzorálta a programot.

Csötönyi Sándor hangsúlyozta, hogy az ökölvívás önfegyelemre, sportszerűségre, a másik fél tiszteletére nevel, s a komplex szakmai programot megvalósító nevelő munka utat mutat majd a hátrányos helyzetű fiataloknak, sportolási, ezáltal kitörési lehetőséget adva számukra.

A kezdeményezés szakmai felügyeletét Kovács István amatőr és profi világbajnok, olimpiai aranyérmes bokszoló látja el, és támogatja Erdei Zsolt veretlen profi ökölvívó, korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok. Utóbbi a sajtótájékoztatót követően az első edzést is megtartotta a fiatal ökölvívóknak.

Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója a sajtóeseményen jelezte, a vállalat támogatási elveinek alapja, hogy esélyt teremtsen a jövő nemzedékei számára, s ebbe tökéletesen illik a most meghirdetett program.

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
4 perce

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
23 perce

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
33 perce

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
45 perce

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
1 órája

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2 órája