Ökölvívás: agyhalottnak nyilvánították a bokszlegendát

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 08:55
Ahogy arról már beszámoltunk, néhány napja ismeretlenek rálőttek a Puerto Ricó-i bokszlegendára, az 50 éves Héctor „Macho" Camachóra (79–6–3, 45). A volt világbajnokot csütörtökön agyhalottnak nyilvánították.


Héctor „Macho” Camachót támadói vállon és fejen is eltalálták, ez utóbbi pedig akkora roncsolást okozott, hogy a volt világbajnok agyműködése teljesen leállt, orvosai csütörtökön agyhalottnak nyilvánították.
Héctor „Macho” Camachót támadói vállon és fejen is eltalálták, ez utóbbi pedig akkora roncsolást okozott, hogy a volt világbajnok agyműködése teljesen leállt, orvosai csütörtökön agyhalottnak nyilvánították.

A kórházban egyelőre megvárják, hogy az egykori ökölvívó családtagjai elbúcsúzhassanak tőle, majd minden valószínűség szerint a pénteken lekapcsolják az őt életben tartó gépeket.

Camacho egykori nagy ellenfelét, idősebb Julio César Chávezt lesújtották a történtek: „Nagyon elszomorított, ami történt. Minden idők egyik legjobbja volt. Forradalmasította a bunyót. Karizmatikus, bőbeszédű srác volt, a ringben pedig nagyon jó és gyors harcos. Nagyon nyitott személyiség volt, de sajnos elég sok zűrbe keveredett a magánéletében. Nagyon jó barátok voltunk, az ellenfeleim közül egyértelműen ő volt a legjobb haverom. Életem egyik legnagyobb meccsét vívtam vele, hatalmas eladásokat produkáltunk. Sokan úgy gondolják, könnyű volt őt legyőznöm, de ez nem így van. Nagyon gyors ökölvívó volt, igen nehéz feladat elé állított.”

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Január elején Miamiban vívja második profi bokszmeccsét Veres Roland

Ökölvívás
2025.12.17. 11:40
Ezek is érdekelhetik