Ökölvívás: Broner rossz kezdés után megvédte címét

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 11:55
Szombat este Atlantic Cityben tette kockára első ízben WBC könnyűsúlyú világbajnoki címét Adrien Broner, aki kiütötte a walesi Gavin Reest.

A találkozót némileg meglepő módon a korábban kisváltósúlyban világbajnok kihívó kezdte jobban, azonban Broner a harmadik menettől magára talált, átvette az irányítást, a negyedik felvonásban pedig már padlóztatta is Reest egy kemény jobbfelütéssel. A rossz állapotban lévő kihívó ekkor még összeszedte magát, és az ötödik etapra is kijött a sarokból, az amerikai viszont egy testütéssel újra padlóra küldte ellenfelét, akinek segédei jelezték, feladják a kilátástalan küzdelmet.

A továbbra is veretlen Broner a tervek szerint legközelebb május 4-én Las Vegasban lép újra szorítóba.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
6 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
23 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik