Ökölvívás: kijelölték az Eb-re utazó magyar keretet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 15:00
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége kedden elfogadta Kovács László szövetségi kapitány előterjesztését a júniusi minszki Európa-bajnokságra utazó csapatról.

Az Eb kiírása szerint csak az 1994. december 31. előtt születettek vehetnek részt a tornán, így a szakvezető – noha szeretett volna – nem számíthat az egyaránt 1995-ös születésű Szőrös Márkra (56 kg) és Hámori Ádámra (81 kg) sem.

A MÖSZ tájékoztatása szerint ott van ugyanakkor a válogatottban a jelenlegi három legjobb hazai amatőr bokszoló, az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán (75 kg), a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg), valamint Varga Miklós (60 kg).

A 2008-as olimpián ötödik Szellő Imrére 91 kg-ban számított volna Kovács, ám az évek óta a milánói félprofi csapatban szereplő öklöző nem vállalta a szereplést.

Az Európa-bajnokságot június 1. és 9. között rendezik meg a fehérorosz fővárosban.

A magyar Eb-csapat:
49 kg: Ungvári István
52: Kalucza Norbert
56: Nagy Krisztián
60: Varga Miklós
64: Nyéki Georgián
69: Bacskai Balázs
75: Harcsa Zoltán
81: Nagy Péter
91: Darmos József
+91: Bouquet Bence

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
14 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik