Profi ökölvívás: Chambers kikapott, Adamek győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 11:28
Nem sikerült túl fényesre a profi ökölvívó Eddie Chambers cirkálósúlyú visszatérése, miután meglepően sima pontozásos vereséget szenvedett Thabiso Mchunutól.

A fordított alapállású Mchunu az első menettől kezdve irányítóként lépett föl és folyamatos mozgásból hatástalanítani tudta a rendkívül enervált, alacsony munkatempót diktáló és pontatlan Chamberst. Mchunu, aki ezen a mérkőzésen debütált Dél-Afrikán kívül, szinte minden téren jobbnak bizonyult, és a 10. menet végén 97:93, 99:91, 99:91 arányú megérdemelt győzelmet aratott a szebb napokat is megélt Chambers ellen.

Chambers a 40. profi mérkőzésén zsinórban a második vereségét könyvelhette el, míg Mchunu a 14. győzelmét aratta, mérlegét csupán a Zack Mwekassa – akit anno Nagy József fordulatos csatában T. K. O.-val intézett el – elleni kiütéses vereség csúfítja.

Korábbi edzőpartnerével nézett farkasszemet a két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Tomasz Adamek: Dominic Guinn csupán két hetet kapott a félkészülésre Tony Grano kiesése miatt, és bár megnehezítenie nem sikerült a ranglistákon egyre előkelőbb helyre kapaszkodó Adamek dolgát, mégsem vallott szégyent.

Adamek sok mozgással, remek elhajlásokkal egy pillanatra sem állt meg riválisa előtt és folyamatos ütészáporral szórta a kissé lomhán lépegető Guinnt. A harmadik menetben egy véletlen fejelés következtében Guinn jobb szemöldöke felszakadt, majd a mérkőzés végére alma nagyságúra dagadt, de nem volt szükség a ringorvos beavatkozására, így végigmehetett a találkozó.

A 10. menet végén a pontozóbírók 98:92, 99:91,99:91 arányban Adameket látták jobbnak, aki ezzel megszerezte profi pályafutása 49. győzelmét.

www. profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Veres Roland első menetes kiütéssel nyerte első profi bokszmérkőzését

Ökölvívás
2025.11.23. 11:39

Jake Paul az Anthony Joshua elleni meccsről: Aludni küldöm Góliátot!

Ökölvívás
2025.11.17. 16:25

Profi boksz: Benn visszavágott Eubanknek, Espinoza címet védett

Egyéb egyéni
2025.11.16. 11:28

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
2025.09.14. 13:52

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32
Ezek is érdekelhetik